Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozójukon megállapodtak a két ország közötti forgalomban megjelenő mintegy 5 milliárd dolláros magyar negatív szaldó csökkentéséről. Ám ez nem egyik napról a másikra lezajló folyamat – mondta Szijjártó Péter.
Magyarország csökkenti a magyar-orosz külkereskedelem 5 milliárd dolláros deficitjét – írta a Világgazdaság.
A lap csütörtöki számában Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos elmondta: "az idei év első 7 hónapjában úgy nőtt 8 százalékkal a külkereskedelmi forgalmunk, hogy a magyar exportot 11 százalékkal tudtuk növelni, azon belül is 22 százalékkal emelkedett az élelmiszeripari exportunk értéke".
Az államtitkár utalt arra, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin januári moszkvai találkozójukon megállapodtak a két ország közötti forgalomban megjelenő mintegy 5 milliárd dolláros magyar negatív szaldó csökkentéséről. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ez nem egyik napról a másikra lezajló folyamat.
Szerinte a magyar export legnagyobb bővülésére a gyógyszeriparban és az élelmiszeriparban van lehetőség.
Megjegyezte azt is, hogy Oroszország piaca rendkívül perspektivikus. Ennél fogva kemény versennyel kell számolnia annak, aki ott sikert szeretne elérni. A magyar cégeknek segítséget jelenthet a Moszkvában működő magyar kereskedőház, valamint a közelmúltban indított Külpiaci Siker Program, amelynek keretében külkereskedelmi szakértőkkel, beszállító-fejlesztési programmal és a külpiaci megjelenés támogatásával segítik elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.