Egyre több a titkosított közbeszerzés

Megnövekedett a titkosított közbeszerzések száma, több mint 120 esetben kaptak felmentést különböző kormányzati vagy önkormányzati hivatalok 2010 nyara óta a közbeszerzési kötelezettség alól, rendszerint nemzetbiztonsági okokra hivatkozva - írta szombati számában a Népszabadság.

  • hvg.hu hvg.hu
Egyre több a titkosított közbeszerzés

A lap által ismertetett - a mentesítések oroszlánrészét kiadó nemzetbiztonsági, a honvédelmi és rendészeti, illetve a gazdasági és informatikai parlamenti bizottságok közlése alapján - összesített adatok szerint, amíg 2010 második fél évében 14 esetben döntöttek felmentésről az illetékes bizottságok, és 2011–2012-ben is ezzel összemérhető számú, 35, illetve 33 ilyen határozat született, addig az idén október elejéig 44 esetben határoztak így.

A lap megjegyzi, hogy a felmentést az Országgyűlés illetékes bizottságától kell kérni, a döntés ténye nyilvános, más azonban nem feltétlenül. Egy ilyen határozattal nemcsak gyorsítani lehet a megrendelési folyamatot, de titokban lehet tartani, mit és mennyiért vásárolt az állami szerv, nem beszélve a szállító kiválasztásának módjáról és miértjéről. Nincs legolcsóbb vagy összességében legjobb ajánlat, nem kell pályázatokkal, kiírásokkal és versennyel bíbelődni. A közpénzből, pályázat nélküli, titkos beszerzések után kifizetett számlák együttes összegét százmilliárdokban számolják.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.