Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 132,40 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 18 717,05 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője felidézte, hogy emelkedéssel nyitott a magyar piac hétfőn, azonban a pénteki nap lendülete folyamatosan elolvadt a nap végére. Hozzátette, az OTP árfolyamának esése okozta a BÉT csökkentését, ami Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatát követte.
A Magyar Bankszövetség pénteken benyújtott javaslatairól hétfőn Varga Mihály úgy vélekedett, ezek nem orvosolják a kormány által a devizahitelesek megsegítésében legfontosabbnak tartott két problémát, ezért a kabinet november elején az Országgyűlés elé terjeszti a devizaadósok megsegítésére szolgáló saját javaslatait.
Sőre Balázs szerint a tárcavezető nyilatkozata "elég sok bizonytalanságot" von maga után a devizahitelesek mentőcsomagjáról, ez a bizonytalanság eladásokkal párosult.
A többi vezető részvény árfolyama nem változott, vagy inkább erősödött - mondta az üzletkötő. A forint viszonylag erős sávban tartózkodott a nap folyamán. A hétfői 9,8 milliárd forintos forgalom jelentős részét teszi ki továbbra is a két gyógyszeripari részvény, az Egis és a Richter. Kiemelte: a Richter és a Magyar Telekom esetében a befektetők a november 7-i döntést várják a két társaság részvényeinek MSCI indexekbe történő visszakerülésével kapcsolatosan.
Az elemző arról is beszélt, hogy kedden az elemzők többsége szerint az MNB 20 bázisponttal csökkenti majd az alapkamatot.
Horváth Ákos, az Equilor elemzője is az OTP-papírok árfolyamának 2,78 százalékos esését emelte ki a hétfői kereskedés meghatározó történéseként. Ugyancsak úgy vélte, hogy ez Varga Mihály reggeli nyilatkozatának következménye, mivel a befektetők szerint a kormány javaslata nagy valószínűséggel kedvezőtlenebb lesz a bankokra nézve, mint ha közös nevezőre jutottak volna. Szintén rámutatott a gyógyszeripari részvények jelentős forgalmára.
Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 2,78 százalékkal 4375 forintra csökkent, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.