Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, londoni pénzügyi elemzők azt jósolták, hogy a jelenlegi kedvező piaci kockázati környezetben most és az év hátralévő hónapjaiban is szinte bizonyosan folytatódik az MNB kamatcsökkentési ciklusa.
A Reuters által megkérdezett elemzők hasonlóan vélekednek, mindegyikük azzal számol, hogy a monetáris tanács folytatja a kamatcsökkentést a keddi ülésén, a döntő többség szerint 20 bázispontos lesz a kamatvágás.
Az október 21-25. között végzett felmérésben a megkérdezett 21 elemző közül 18 szerint az alapkamat 20 bázisponttal 3,4 százalékra csökken a jelenlegi 3,6 százalékról. Három szakértő ennél kisebb mértékű kamatcsökkentésre számít.
Az előző két hónapban, augusztusban és szeptemberben is 20 bázisponttal csökkent a kamat, miután 2012 augusztusa óta 25 bázispontos volt a vágás mértéke minden hónapban. A kamatszint csaknem a felére csökkent azóta, hogy 2012 augusztusában enyhítési ciklusba kezdett a jegybank, akkor 7 százalékról indult a kamatcsökkentés.
Az egyik legnagyobb citybeli befektetési csoport, a Barclays felzárkózó piacokra szakosodott főközgazdásza, Daniel Hewitt hétfői prognózisában keddre 0,20 bázispontos csökkentést, az idei év végére pedig 3,00 százalékos MNB-alapkamatot jósolt.
Daniel Hewitt szerint az MNB politikája a jelek alapján az, hogy addig folytatja a monetáris enyhítést, amíg a forintárfolyam szilárd. A Barclays vezető londoni elemzője szerint azonban ez azzal a kockázattal járhat, hogy az MNB "túl messzire megy", és forinteladási nyomás alakulhat ki, mielőtt az enyhítési ciklus leáll.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.