Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Varga szerint nem lehetetlen, hogy a kormány elfogadja a bankszövetség javaslatát a devizahitelesek megmentésére. Nyilatkozata alapján azonban ez nem sokat jelent.
A kormány nem zárja ki, hogy elfogadja a Magyar Bankszövetség javaslatát a devizaalapú jelzáloghitelek problémájának kezelésére, miután azt nyilvánossá tették és megvitatták, és az adósok többsége támogatja a tervet – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Bloombergnek a Portfolio.hu szerint.
A Magyar Bankszövetség eddig nyilvánosságra nem került októberi javaslatáról eddig három részlet derült csak ki. Az első, hogy november 1-jére előrehozzák a kilakoltatási moratóriumot (erről kedden már döntött a parlament). A második, hogy a kilakoltatás elmarad, ha az adósság nem haladja meg az 500 ezer forintot. Ezen kívül az árfolyamgát kedvezőbbé tételét, a rögzített árfolyam feletti tőkerész egy részének elengedését is vállalták volna a bankok.
Varga a Bloombergnek elmondta azt is, hogy a kormány a Kúria átfogó döntésére vár a devizaalapú jelzáloghitelekkel kapcsolatban, és hogy jelenleg 60 folyamatban lévő bírósági ügy van. A nemzetgazdasági miniszter elismerte, hogy a jelenlegi program, az árfolyamgát csak átmeneti megoldás, és a kormány nem teszi kötelezővé a devizahitelesek számára.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.