Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A jövő évi adótörvények november 18-ra tervezett végszavazása előtt további módosításokat nyújt be a szaktárca - mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügypolitikai helyettes államtitkára a lízingkonferencián tartott előadásában.
A vállalkozásokat az eredeti törvényjavaslat szerint jövő évtől megillető kedvezmények közül kiemelte a szabad vállalkozási zónákban foglalkoztatottak utáni további kedvezményt, a beruházási hitelekhez kapcsolódó társasági adókedvezményt, továbbá a kutatás-fejlesztési kedvezmény kiszélesítését.
Az egyszerűsítés jegyében született új szabályok közül pedig az éttermi számlák elszámolásának egyszerűsítését, valamint a gépjárművek egyszerűbb forgalomba helyezését említette a helyettes államtitkár. Az első azt jelenti, hogy az éttermi nyugta és a bankkártyás visszaigazolás elegendő a reprezentáció elszámolásához az áfás számla helyett. Az egyszerűsített üzembe helyezés pedig a közlekedési, valamint az adóhatóság elektronikus összekötésével valósulhat meg.
A gazdaság fehérítését szolgáló szabályok közül a gabonaszektorban bevezetett fordított adózást, az étel- és italautomaták ellenőrzését, valamint a feltételes adómegállapítást sorolta fel Pankucsi Zoltán. Az utóbbit adóhivatali konzultáció előzi meg - tette hozzá.
Kitért a külföldön lízingelt, de Magyarországon használt gépjárművek regisztrációs adójára is, amely miatt jelentést kell írni Brüsszelnek. A helyettes államtitkár bízik abban, hogy ha kötelezettségszegési eljárás lenne az ügyből, akkor az Európai Bíróság Magyarországnak adna igazat, a bíróság ugyanis nem támogatja az adóelkerülést.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.