Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Jogerős közbenső ítéletében a Szegedi Ítélőtábla kedden érvénytelenítette a svájcifrank-alapú jelzáloghitelek kamatának egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontot az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt. és egy domaszéki házaspár között létrejött szerződésben.
Szeghő Katalin tanácsvezető bíró az ítélet indoklásakor kifejtette, önmagában az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségének kikötése nem ütközik jogszabályba és nem tekinthető tisztességtelennek sem.
A felperes és a bank között 2005 nyarán létrejött hitelszerződésnek az ügyleti kamat és a kezelési költség egyoldalú módosítására lehetőséget adó pontja azonban nem felelt meg a jogszabályokban rögzített tartalmi követelményeknek. Nem sorolta fel részletesen, az ügyfél számára kellőképpen átlátható módon az okokat, hogy mikor és milyen mértékben módosítható a kamat.
A tanácsvezető bíró hangsúlyozta, a szerződés ebben a formában lényegében arra adott lehetőséget a pénzintézet számára, hogy tetszése szerint bármikor változtathasson a kamaton, ezzel megbontva az ügyfelek közötti egyensúly elvét.
A felperes, Bán Tamás feleségével 2005 májusában 11,45 millió forintnyi svájcifrank-alapú, 240 hónapos futamidejű jelzáloghitelt vett fel az OTP-től egy domaszéki építkezéshez. A változó kamatozású hitel kezdeti ügyleti kamata 2,49 százalék volt, ennek mértékét a bank azonban egyoldalúan csaknem 6 százalékig fölemelte. A bank 2006 januárja és 2011 januárja között összesen tizenkétszer módosított a hitel kamatán, tizenegy esetben fölfelé.
A közbenső ítélet eredményeként a felpereseknek és a banknak úgy kell elszámolniuk egymással, hogy nem vehetik figyelembe az egyoldalú kamatmódosításokat. A peres felek követeléseinek elszámolása azonban hosszabb bizonyítást, feltehetően szakértő bevonását igényli, ezért volt szükség a közbenső ítélet meghozatalára.
Bán Tamás számítása szerint a kezdetben 80-90 ezer forintos, majd időközben duplájára emelkedő havi törlesztőrészletük az ítélet nyomán 40 százalékkal csökkenhet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.