Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,74 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 18 882,95 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Králik István, a KBC üzletkötője az MTI-nek elmondta: közepes forgalomban, eseménytelen napon az európai tőzsdeindexekkel összhangban mozgott a BUX a hét utolsó kereskedési napján.
A legnagyobb forgalom a mintegy hároméves csúcson záró Richter papírokban volt, a gyógyszercég papírjaiban komolyabb külföldi érdeklődés volt - fejtette ki Králik István.
Elmondta, hogy a harmadik negyedéves gyorsjelentését pénteken publikáló Mol árfolyama lefelé csorgott napközben, míg a Magyar Telekom - amely az előző napokon emelkedett - most visszakorrigált az erősödést megelőző szintekre.
A Mol 20 forinttal, 0,14 százalékkal 14 490 forintra erősödött, 778,0 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,45 százalékkal 4499 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 2,11 százalékkal 278 forintra csökkent, forgalma 505,4 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 50 forinttal, 1,14 százalékkal 4 450 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 70,6 millió forintos forgalom mellett 235 forinttal, 0,85 százalékkal 27 940 forintra nőtt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1221,72 ponton zárt pénteken, ez 12,50 pontos, 1,03 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.