Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda este közzétette az október 29-30-i kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét. A Fed vezetői arra számítanak, hogy a gazdaság helyzetének javulásával csökkenteni lehet a kötvényvásárlási program mértékét a "következő hónapokban", de ennél pontosabb dátum nincs.
A jegyzőkönyv alapján a Fed vezetői további ötleteket keresnek arra, hogy alacsonyan tudják tartani az alapkamatot a jelenlegi havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási program vége után is. A Fed tagjai sok témát érintettek, de kevés esetben volt teljes egyetértés.
Felmerült annak a lehetősége, hogy azelőtt csökkentsék a kötvényvásárlásokat, hogy javulnának a gazdasági kilátások. Néhány vezető ekkor azonos mértékben csökkentené az államkötvények és a jelzálogkötvények vásárlását, de volt, aki az államkötvény-vásárlások gyorsabb csökkentése mellett érvelt.
Szó esett a 6,5 százalékos munkanélküliségi célszám lefelé módosításáról, de néhányan attól tartottak, hogy ez a változtatás rontana a Fed hitelességén. A munkanélküliségnek az elmúlt egy évben tapasztalt csökkenése ugyanakkor lehet, hogy túlhangsúlyozza a munkaerő-piaci helyzetben végbement javulást.
A munkanélküliségi célszám mellett felmerült konkrét inflációs célszám kitűzései is. Az ebből származó előnyöket azonban "bizonytalannak és mérsékeltnek" ítélték a tagok.
A jegyzőkönyv szerint a Fed elképzeléseit tükröző előre mutató "forward guidance" rendszerének átalakítása növelné az átláthatóságot a banknál. A legtöbb vezető szerint érdemes megfontolni a kötelező banki tartalékszint fölött félretett tőke után járó kamatok csökkentését is.
A Fed tagjai szerint az amerikai fiskális politika már nem annyira szigorú, de még mindig gátja a gazdasági növekedésnek. Az amerikai kormányzati rendszer októberi leállásának gazdasági hatásai csak átmenetiek voltak, de a költségvetési viták állandósulása árthat a gazdaságnak és a fogyasztói bizalomnak is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.