Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Napi Gazdaság szerint megugrott a költségvetési szervek lejárt tartozása egy hónap alatt, a szeptemberi 97,7 milliárd forintról októberre 120,9 milliárdra emelkedett.
A Magyar Államkincstár adatai szerint a legnagyobb mértékű tartozás (17,4 milliárd forint) a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnál (Klik) jelentkezett.
A Klik a tavaly decemberben és az idén januárban esedékes munkabérek és egyéb járandóságok, valamint a kapcsolódó közterhek megfizetéséhez előlegként kapott összegnek csak egy részét fizette vissza a központi költségvetésbe, ebből adódóan az állammal szemben 12,6 milliárd forintos tartozása keletkezett.
Ezenkívül októberben 1,2 milliárddal nőtt a tartozása a rehabilitációs hozzájárulási adóból, valamint 3,4 milliárddal növekedett az elmaradása a szállítóival szemben.
A második legnagyobb tartozásnövekedés a Pécsi Tudományegyetemnél volt (1,5 milliárd forint), elsősorban a klinikai tömb Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében zajló felújítása miatt.
Idén januárban még csak 62,2 milliárd forint volt a költségvetési szervek összes lejárt tartozása, de miután az oktatás és egészségügy finanszírozása szinte teljes egészében átkerült az önkormányzatoktól az államhoz, az intézmények adóssága is a költségvetést terheli – idézi fel keddi számában a lap.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?