Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Miután Kína kifejezte abbéli érdeklődését, hogy szívesen importálna juhokat Romániából, a román mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy országa képes lenne akár 4-5 millió juhot is exportálni a távol-keleti államba. Románia és Kína eközben a napokban írt alá megállapodást arról, hogy a következő 7-10 év folyamán 500 ezer román tehenet szállítanak Kínába.
Miután Kína kifejezte abbéli érdeklődését, hogy szívesen importálna juhokat Romániából, a román mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy országa képes lenne akár 4-5 millió juhot is exportálni a távol-keleti államba. Románia és Kína eközben a napokban írt alá megállapodást arról, hogy a következő 7-10 év folyamán 500 ezer román tehenet szállítanak Kínába – írja a Balkans.com. Az ügylettel 500 millió euró ütheti a román gazdák markát.
Az első, mintegy 4-5 ezres tehénszállítmány 2014 januárjában indulhat útnak, ezzel pedig Románia lesz az első olyan európai ország, mely élőmarhát szállít Kínába. Románián kívül eddig mindössze három másik ország, Ausztrália, Új-Zéland és Uruguay szállított élőmarhát Kínába.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.