Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
További új tematikus tévécsatornákat indíthat a közmédia, ahonnan akár teljesen el is tűnhetnek a reklámok - hangzott el a mmonline.hu portál szerint a Média Korrektúra című konferencián.
A közmédia archívumára épülő retrócsatorna elindítása után újabb tematikus tévécsatornákat indíthat a közmédia - mondta az mmonline.hu szerint a Média Korrektúra című konferencián Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója.
Az MTVA vezérigazgatója a beszámoló szerint azt mondta, nem állnak meg a terjeszkedésben, miután rengeteg sportjogot is megvásároltak az elmúlt években, ezért például egy új sportcsatorna szinte adná magát.
A Közszolgálati Közalapítvány felügyelőbizottságának elnöke, Szadai Károly a rendezvényen azt mondta, nagyon jó dolog a közmédia eddigi integrációja, de nem ártana befejezni. Ez magyarán azt jelenteni, hogy az átalakítás során lényegében kiürített közszolgálati részvénytársaságokat beolvasztanák az MTVA-ba.
Szadai másik felvetése a beszámoló szerint az volt, hogy a „reklámokat ki kell vezetni a közszolgálati médiából”. Valószínűleg ez már egy körvonalazódó terv lehet, ugyanis láthatóan nem lepte meg az ott ülőket - tette hozzá az mmonline.hu.
Az MTVA publikus költségvetéséből nem állapítható meg pontosan, hogy a reklámok mellőzése mekkora kiesést jelentene a közmédiánál. A kereskedelmi bevételek ugyanis nem kizárólag csak a reklámokat tartalmazzák, ráadásul ezt összevonják a vagyongazdálkodási bevételekkel is - ezekből erre az évre hatmilliárd forint bevétellel kalkuláltak.
Az MTVA hatalmas, idén 78,3 milliárd, jövőre pedig 77,9 milliárd forintos költségvetésében a változtatás valószínűséggel nem jelentene befoltozhatatlan lyukat - értékelte az elhangzottakat a portál.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.