Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,74 pontos, 0,91 százalékos csökkenéssel, 18 529,34 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Králik István, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek elmondta: összességében átlagon felüli forgalom volt a BÉT-en, valamennyi nagyobb papír a napi minimuma körül zárt.
A Magyar Telekom esetében az okozta a nagy forgalmat, illetve az áresést, hogy a társaság szerda este közölte, nem fizet osztalékot a 2013. évi eredménye után. A piaci szereplők egy része számolt ezzel, már korábban beárazták, ezért nem mozdult el erőteljesebben az árfolyam - közölte a szakértő.
Az OTP-papírok esetében nem túl nagy forgalom mellett folyamatos volt a "lecsorgás", a Mol gyengülését pedig a kereskedés zárószakaszában egy nagy eladó okozta - mondta.
A Mol ára 40 forinttal, 0,29 százalékkal 13 985 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 79 forinttal, 1,81 százalékkal 4289 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 2,05 százalékkal 287 forintra gyengült, forgalma 3,5 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 11 forinttal, 0,24 százalékkal 4529 forintra csökkent, a részvények forgalma 5,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 6,9 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,36 százalékkal 27 700 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1224,41 ponton zárt csütörtökön, ez 4,55 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.