Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A korábban kötött gyűjtőszámla-szerződések záró időpontjának is 60 hónapot javasol a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, amennyiben a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka 2017. június 30-án még nem éri el ezt az időtartamot.
Az egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslathoz beterjesztett, a parlament honlapján olvasható bizottsági módosító javaslat a változtatást azzal indokolja, hogy a törvény májusi módosításakor törölték a törvényből a 2017-es záró időpontot - a törvény úgy módosult, hogy a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni -, így nem maradt véghatáridő, csak a 60 hónap.
Miután a módosításhoz nem kapcsolódott átmeneti rendelkezés, a korábban kötött szerződésekre még él a 2017. június 30-i záró időpont, így azok az ügyfelek, akiknél a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka 2012. június 30. és 2013. május 31. között kezdődött, rosszabbul járnak.
Ezért erre a körre is indokolt egy átmeneti rendelkezés, amely szerint a korábban kötött gyűjtőszámla szerződéseknél, amennyiben a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka 2017. június 30-án még nem érné el a 60 hónapot, a záró időpont a törvény erejénél fogva 60 hónapra módosul.
Tekintettel arra, hogy az új szabály az ügyfelek számára kedvezőbb, ezért a módosító javaslat kiegészíti a törvényt egy átmeneti rendelkezéssel, amely szerint az új rendelkezéseket a korábban kötött szerződésekre is alkalmazni kell.
A módosító javaslat rendelkezik továbbá arról, hogy azon szerződések, amelyek 2013. augusztus 11-ét követően estek 90 napot meghaladó késedelembe, de a szerződésüket a pénzügyi intézmény még nem mondta fel, ismét kezdeményezhetik a rögzített árfolyam alkalmazását oly módon, hogy az új gyűjtőszámlahitel a már fennálló gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeretszerződéséből eredő tartozás összegét növeli és az új gyűjtőszámlahitel záró időpontjára a 60 hónap számítása tekintetében, valamint az állami kezességvállalás tekintetében a korábban megkötött szerződés az irányadó.
Az árfolyamgát konstrukciót szabályozó törvény 2013. november 9-én hatályba lépett módosítása szerint a rögzített árfolyamot a korábbi 90 nap helyett 180 napos késedelemig lehet alkalmazni. Az állami kezesség is 90 helyett 180 napot meghaladó fizetési késedelem esetén érvényesíthető.
A javaslat lehetővé teszi, hogy a bankok 2014. január 31-ig ismét igényelhessék az állami kezességet az új szerződések vonatkozásában, tekintettel arra, hogy az árfolyamgát konstrukció a két legutóbbi módosítással jelentősen változott.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.