Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Sokkal több pénz kell a Széll Kálmán tér átszabására annál, mint amit a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a főváros korábban állított, miután a kiviteli tervek elkészülte óta pontosították a műszaki tartalmat és a költségbecslést – írja a szerdai Népszabadság.
A Népszabadság cikke szerint nyilvánvalóvá vált, hogy a Széll Kálmán tér felújításához nem elegendő a feladatra korábban elkülönített kormányzati és fővárosi forrás.
A BKK forrásátcsoportosítással, támogatási szerződések módosításával, feladatok törlésével teremtené elő a hiányzó pénzt. A központ gyors áldást vár a tervre, lévén a kivitelezési pályázatot már szeptemberben, de legalábbis novemberben ki kellett volna írni a határidős támogatási szerződések miatt.
A tér átalakítását célzó koncepciópályázaton győztes Főmterv Zrt., illetve az építészeti konzulensként bekapcsolódó Finta Stúdió programja legalább ötmilliárdba került volna, de egy hasznos minimálprogramot már hárommilliárdból kihozhatónak tartottak. A BKK és a városvezetés viszont váltig állította, hogy elég lesz rá 1,5 milliárd.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére készített előterjesztésben viszont már az szerepel, hogy a "Széll Kálmán tér rekonstrukciója 4,8 milliárd forintból valósítható meg teljes körűen, a budai fonódóhoz való kapcsolódás további csaknem 2 milliárdos feladat". Csakhogy a jóváhagyott költségvetési soron továbbra is 1,9 milliárd szerepel.
A hiányzó 2,9 milliárdot a tartalékból szedné össze a BKK az előterjesztésben bemutatott pénzszerzési stratégia révén – ismerteti a Népszabadság.
BKK: 3-5 milliárdos költséget terveztek eredetileg is
A Budapesti Közlekedési Központ szerint a Népszabadság cikke pontosításra szorul, mert a Széll Kálmán tér átépítésének költségei a tervezett 4,8 milliárdos kereten belül maradnak.
A 2011-es központi költségvetésből 3 milliárd forintot irányzottak elő a Széll Kálmán tér felújításának, a térségi tömegközlekedési kapcsolatok fejlesztésének és a budai észak-déli villamoskapcsolat kiépítésének támogatására.
A Széll Kálmán tér átalakításáról a Fővárosi Közgyűlés 2011. augusztus 31-én döntött, és már akkor is 3-5 milliárd forint szerepelt a tervezés és a kivitelezés első ütemének tervezett költségeként, mely állami és fővárosi, valamint uniós források felhasználását jelenti.
A kormány fokozatosan, évről évre biztosítja a tér átépítésének forrását. Ebből adódóan első lépésként 2011 végén 1,5 milliárd forint állami és fővárosi forrást kötöttek le. A beruházás a tervezett módon, a 2014-es költségvetésben szereplő előirányzattal kapja meg a teljes támogatási összeget. A mostani 4,8 milliárd forintos összköltség ezen belül marad tehát – olvasható az erről szóló közleményben.
A budai fonódó villamosközlekedés költségeit külön uniós keretből finanszírozzák, a téren átvezető vágányokat ebből a keretből építik meg – tették hozzá.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.