Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Lassult novemberben a román infláció, amely éves összevetésben 1,83 százalék volt az előző hónapban jegyzett 1,88 százalék után – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Novemberben a fogyasztói árak enyhén csökkentek, 0,01 százalékkal az előző hónaphoz képest. Az élelmiszerek 0,15 százalékkal voltak olcsóbbak, a nem élelmiszerek viszont 0,06 százalékkal drágultak, akárcsak a szolgáltatások, amelyek 0,10 százalékkal kerültek többe.
2013-ban a tizenegy havi átlagos inflációs ráta 0,1 százalék volt a tavalyi hasonló időszakban jegyzett 0,4 százalékhoz képest.
A Román Nemzeti Bank két lépésben, 1,8 százalékra csökkentette az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzést az eredetileg 3,5 százalékos értékről. A jegybank a jövőre 3 százalékos éves inflációval számol a korábban közölt 3,1 százalék helyett.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?