Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Negyedik napja estek pénteken a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,10 százalékos napi visszalépéssel 1243,47 ponton zárt, október 9-e óta a legalacsonyabban. A hetet 2,12 százalékkal alacsonyabban végezte, mint az előzőt.
Napközben a piacok javultak valamennyit, de elemzők szerint ez csak szerény korrekció volt a héten már elért kéthavi mélypontokhoz képest, és a nap végére el is fogyott a lendület. Pénteken sem érkeztek olyan adatok, amelyek változtattak volna az eddigi várakozásokon.
Az euróövezetben a harmadik negyedévben stagnált a foglalkoztatás az előző negyedévhez képest, éves összehasonlításban viszont kevésbé csökkent, mint a második negyedévben.
Németországban a múlt hónapban lassult a termelői árak csökkenése éves egybevetésben. Ez is távolítja a deflációs veszélyt, és vele az Európai Központi Bank gazdaságtámogató beavatkozásának esélyét.
Az Egyesült Államokban novemberben már harmadik hónapja csökkentek a termelői árak havi összehasonlításban, de gyorsult a növekedésük éves szinten. Így aztán ez az adatsor sem módosított azon a befektetői közérzeten, hogy az amerikai tartalékbankrendszer (Fed) bizonyára hamarosan szűkíteni kezdi mennyiségi enyhítését, legkésőbb a következő negyedévben.
Ezt a várakozást jelezte az amerikai kincstárjegyek hozamának napközi emelkedése, mivel a piac a Fedtől származó értékpapír-kereslet csökkenésére számít.
Hétfőn az euróövezeti magángazdaság előzetes decemberi teljesítménymutatói, az amerikai és külön az ottani keleti feldolgozóipar szintén decemberi teljesítménymutatói, valamint az amerikai ipari termelés múlt havi hivatalos számai következnek.
Pénteken a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 5,29 pontos, 0,08 százalékos romlással 6439,96 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 10,54 pontos, 0,12 százalékos mínusszal 9006,46 ponton végzett.
Párizsban a CAC-40 9,41 ponttal, 0,23 százalékkal 4059,71 pontra gyengült.
A milánói FTSE MIB-40 0,004 százalékot, a madridi IBEX-35 0,01 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 2,54 százalékot vesztett.
Varsóban a WIG20 0,45 százalékkal 2429,67 pontra fogyatkozott, közben a Mol 2,03 százalékkal 201 zlotyra javult.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,11 százalékkal, az S&P 500-as 0,04 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,06 százalékkal volt az előző záró fölött.
Az euró, 1,37 dollár fölött, 0,13 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint csütörtök este. Svájci frankban, 1,22 frank fölött, 0,12 százalékkal került kevesebbe.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 108,23 dollár volt, 44 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 8,25 dollárral 917,25 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0128 dollárral 2,6220 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1235,73 dollár volt a csütörtöki késői 1229,58 dollár helyett azonnali szállításra Londonban
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.