Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal több évtizedes atomenergetikai együttműködése meghosszabbításának érdekében. A két állam megállapodásának célja a paksi atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása annak érdekében, hogy a lakosság és a gazdaság olcsóbb áramhoz jusson - mondta el az MTI-nek Lázár János a gazdasági és informatikai bizottság keddi budapesti ülése után. Az ülésen az ellenzék nem vett részt.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár előadásában emlékeztette a bizottságot, hogy a kormány hivatalba lépése óta fontos feladatnak tekinti az ország energiaellátásának biztosítását. Lázár János elmondta, hogy Magyarországon az egyik legsúlyosabb kérdés az áram ára, amely hatással van a gazdaság versenyképességére. "Megfizethető áramárak kellenek a magyar választópolgárok, magyar polgárok, a háztartások számára, de legalább ilyen fontos a magyar gazdaság szempontjából, hogy milyen áramot tudunk biztosítani és milyen áron" – jelentette ki. Közölte: ebben az ügyben a paksi atomerőmű megkerülhetetlen tényező. Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés már 2009-ben a létesítmény bővítésének előkészítésével bízta meg a kormányt.
Lázár János jelezte, hogy 2037-ben az erőmű mai blokkjai befejezik működésüket, ezért halaszthatatlanná vált a létesítmény jövőjének áttekintése; így több fordulóban egyeztettek az orosz állammal szakértői és állami szinten egyaránt. Az államtitkár kijelentette: ha a kormány nem tesz lépéseket, akkor az atomerőmű 2037-től nem működne, "a rezsicsökkentés megvalósíthatatlan lenne, és a magyar gazdaság számára az olcsó áram esélye is lehetetlen lenne".
"A parlamenti felhatalmazás alapján a tárgyalások a kapacitás fenntartása irányába mutatnak, ezért kezdtük meg Oroszországgal ezeket a tárgyalásokat. Tehát arról szeretném tájékoztatni a gazdasági bizottságon keresztül a magyar Országgyűlést, hogy folynak tárgyalások a magyar kormány és Oroszország között több témakörben is a paksi atomerőmű sorsát illetően" – mondta Lázár János. Az államtitkár elmondta, hogy egyes kérdésekben a tárgyalások már a végső szakaszba értek. Közölte: Magyarország kifejezte szándékát az 1966 óta fennálló együttműködés meghosszabbítására.
Lázár János elmondta: a kormány és az orosz állam megállapodás közeli helyzetbe került a kapacitásfenntartás kérdésében. A következő lépés egy orosz-magyar államközi szerződés megkötése lesz, amelyet az Országgyűlésnek kell jóváhagynia.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.