„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az év utolsó napján Csányi Sándor azonnal eladott 63 ezer OTP részvényt, Ángyán József meg jelentést írt a földpályázati mutyikról. Végső soron állami marad az eladásra kínált Takarékbank, és visszaült a világ leggazdagabb üzletember trónjára Bill Gates, Orbán Viktor a családjával és egy magyar sílécmárkával pózolt, majd megírta: megalapítjuk a Magyar Csapatot. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val.
Tarolnak a kormányközeli oligarchák a földbérletek kiosztásánál. Egyesek, például Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, településnyi területeket kapnak, de Simicska Lajos érdekeltségének is jut többszáz hektár, pályáztatás nélkül. Ez derült ki Ángyán József, a Fidesz volt képviselője és volt államtikára újabb földpályázatokról szóló jelentéséből. A hivatalos kormányzati kommunikációt cáfolva, a földek többségét nem családok, hanem cégek kapják, a bérbe adott területek nagy része mindössze néhány, a kormányhoz közelálló nagy érdekcsoportnak jut.
Azonnal értékesítette azt a 63 364 darab OTP részvényt Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, amihez a bankcsoport javadalmazási politikájának köszönhetően jutott. A bankvezér így az újév első munkanapján mintegy 259 millió forintra tett szert.
A dolgok jelenlegi állása szerint a Takarékbank többségi állami tulajdonrészének eladása nem jelenti azt, hogy az állam leveszi a kezét a bankról és a takarékokról. Az állami kontroll megmarad, többek között megmaradhat egy elsőbbségi jogokat biztosító részvénypakett is, amely lényeges kérdésekben vétójogot biztosít számára az új tulajdonossal szemben. Időközben megjelent az ajánlattételi felhívás is: aki 30 milliót leszurkol, megkapja a kiírást, és február 6-ig pályázhat a bankra.
Lebukott az első zavarosban halászó cég az online pénztárgép-csere bizniszben. A rendőrség nyomozást indított a Patkós-Cassa Informatikai Kft. ellen, mivel a cég valószínűleg több mint ezer kereskedőtől vett fel előleget úgy, hogy se nem gyártója, se nem importőre az online pénztárgépeknek, é bár az adóhivatal honlapján szerepel olyan cégként szerepel, mely az online kasszák beszerzésére, telepítésére, karbantartására jogosult, a cég hitelen beszüntette a tevékenységét, és a telephelyén nem lelhető fel.
Tavaly, az év végén kiderült: kamatmentes hitelt kaphatnak a közszolgák lakásvásárlásra vagy esetleg devizaalapú kölcsönök kiváltására, ha a kormány dönt az erről szóló előterjesztésről.
Eddig 15 ezer lakást ajánlottak fel a jelzáloghiteleiket törleszteni nem tudó tulajdonosok a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek. 2014 végére ez a szám eléri a 25 ezret, ezzel 100-120 ezer ember lakhatása oldódik meg tartósan – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A világ leggazdagabb 300 üzletembere 2013-ban 524 milliárd dollárral lett gazdagabb, ami a magyar GDP mintegy négyszerese. Az élre, néhány év szünet után ismét Bill Gates “állt”, őt a tavalyi "király", Carlos Slim követi, majd Amancio Ortega és Warren Buffet neve került a 3. és 4. pozícióba. A facebookos Mark Zuckerberg a 26., a Tesla tulajdonos Elon Musk a 161. a listán.
Betoppan az egyik legnagyobb ázsiai fogyasztói piacra a Tesco, miután engedélyt kapott arra, hogy 50 százalékos részesedést vásároljon az indiai Tata-csoport Trent Hypermarket hálózatából. A britek azonban évente 3-4 áruházat nyithatnak, így lassú lesz a szubkoninensi bővülésük.
A hét mondata: “A külföldi közműcégek és bankok - hazai és nemzetközi politikai kapcsolataikat latba vetve - igyekeznek eltörölni a rezsicsökkentést. A jövő évi választásokat akarják felhasználni arra, hogy érvényesítsék érdekeiket” - írta Orbán Viktor abban a levélben, amelyben megalakítva a Magyar Csapatot, arra buzdította a címzetteket: fogjanak össze a rezsicsökkentés védelmére.
Aktuális Tündérmese Mutató (ATM) |
Már 4 millióan dolgoznak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) újabb adatai szerint. A KSH arról tájékoztatott, hogy szeptember és november között a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 9,3 százalékra mérséklődött, a foglalkoztatottak száma pedig 1,5 százalékponttal emelkedett. A hivatal tájékoztatóiból nem derült ki, mekkora szerepe volt ebben a közfoglalkoztatásnak, az elemzők korábbi megállapítása szerint viszont éppen emiatt jók a foglalkoztatási adatok. |
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.