Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megállapodtak a következő nyolc és fél hónapra szóló, 1012 ezer milliárd dolláros szövetségi költségvetési keret végrehajtásáról az amerikai képviselőház és szenátus képviselői. Barack Obama amerikai elnök kedden közleményben üdvözölte a megállapodást és sürgette, hogy azt a kongresszus mindkét háza mielőbb hagyja jóvá.
A hétfő esti megegyezés részleteit kedden ismertették az amerikai hírportálok. A képviselőház a tervek szerint kedden szavaz egy átmeneti büdzsécsomagról, amely szombatig finanszírozza a szövetségi kormányzat működését, és ezzel időt adnak egy szélesebb körű költségvetési törvény elfogadásához.
Washingtonban december 10-én jelentették be, hogy két évre szóló előzetes kompromisszum született a szövetségi költségvetésről. Ezzel kiküszöbölték, hogy január közepén ismét a kormány lebénulásának veszélye fenyegesse az Egyesült Államokat.
A szeptember 30-ig tartó költségvetési évre vonatkozó büdzsé paramétereit már akkor lefektették. Ennek értelmében katonai célokra 520,5 milliárd, más tételekre pedig 491,7 milliárd dollárt fordítanak.
A most elfogadott, 1582 oldalon összefoglalt végrehajtási kompromisszum értelmében visszavonnak több, például az egészségügyi intézményekre vonatkozó megszorítást, de a teljes diszkrecionális kiadások szintje 164 milliárd dollárral alatta marad a 2009-es évinek (Barack Obama elnök ekkor lépett hivatalba).
Több vitatott tételt ejtettek. A republikánusok ezúttal lemondtak arról, hogy költségvetési eszközökkel ellehetetlenítsék a 2010-ben elfogadott egészségügyi reformot, de az arra fordítható kiadások szintjét befagyasztották.
Lelassítják egyes katonai nyugdíjkedvezmények növekedését, de ez alól kivonják a hadirokkantakat és hadiözvegyeket. A Nemzeti Egészségügyi Intézeteknek a 2013-as büdzsé automatikusan visszavágott 29,1 milliárdos kerete helyett 29,9 milliárd dollár jut.
A költségvetésből valamivel több jut az iskolai felkészítésre, de nem válhat valóra az ezzel kapcsolatban szorgalmazott átfogó program. Nem kapja meg a Washington által igényelt keretet a gyorsvasutak fejlesztése és a kértnél kevesebb jut a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) is.
A 2009-es szintre csökkentették az amerikai adóhivatal költségvetését, a szövetségi alkalmazottak viszont egyszázalékos fizetésemelést kapnak.
A megállapodás érdekessége egyebek mellett az, hogy leállítják az izzószálas villanykörték fokozatos kivonásának programját, valamint megtiltják az új portrék készítését a legtöbb hivatalos személy esetében. A büdzsépaktumban azt is kikötik, hogy John Kerry külügyminiszternek meg kell bizonyosodnia arról, hogy a tripoli kormány együttműködik a bengázi amerikai képviselet elleni támadás tetteseinek kézre kerítésében, mielőtt Líbia újabb segélyt kapna.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.