Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Igazgatósága január 17-én egyhangú szavazással megválasztotta a társaság elnökének Nagy Csabát, az MFB Zrt. vezérigazgatóját, vezérigazgatójának pedig Urbán Zoltánt - közölte a Garantiqa és az MFB.
A két társaság közös közleménye szerint az MFB Igazgatósága ugyancsak még aznap közös megegyezéssel megszüntette Urbán Zoltánnak az MFB-nél betöltött vezérigazgató-helyettesi munkaviszonyát.
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. részvényeinek 30,7 százaléka a magyar állam, 46,84 százaléka a Magyar Fejlesztési Bank, 22,46 százaléka pedig 20 egyéb magyarországi pénzintézet tulajdonában van. A magyar állam tulajdonosi jogait is az MFB gyakorolja.
A közleményben emlékeztetnek: a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-t 1992-ben a magyar állam, a legjelentősebb hazai kereskedelmi bankok, takarékszövetkezetek, és néhány vállalkozói érdekképviseleti szövetség együttesen alapította, hogy a cég készfizető kezesség (garancia) vállalásával katalizátorként működjék közre a hazai kis- és középvállalkozások hitelezésében.
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. stratégiai célja, hogy kezességvállalásának igénybevételével minél több életképes vállalkozás jusson finanszírozási forráshoz, ezzel segítve versenyképességük megőrzését, a foglalkoztatás növelését és az elmaradott térségek felzárkóztatását az Európai Unió Európa 2020 célkitűzéseivel összhangban.
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megerősítése 2013. évben lezajlott azzal, hogy az MFB Zrt. tőkeemelést hajtott végre, és a kormány a kezességvállalási díjakhoz nyújtott támogatásról döntött. A két intézkedés azt eredményezte, hogy a hitelt felvevő kis- és középvállalkozások számára jelentősen olcsóbbá vált a szolgáltatás.
A közlemény szerint az új vezérigazgató legfontosabb feladatának tartja a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának támogatását, valamint a 2014-20. évi európai uniós költségvetési ciklusban garanciaeszközökre rendelkezésre álló uniós források minél hatékonyabb felhasználását.
Urbán Zoltán 54 éves, okleveles közgazda, tanulmányait a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen végezte, további képesítéseket szerzett a Wharton Schoolon (Philadephia, USA), a Globecon Europe-on, illetve a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán.
Az elmúlt 24 évben dolgozott magyar és német pénzintézeteknél, 2010. június 18-a óta az MFB vezérigazgató-helyettese, igazgatóságának tagja volt, továbbá tagja a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. igazgatóságának és a European Investment Bank (EIB) igazgatóságának is.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A tervezettnél tovább maradhat az űrállomás fedélzetén Kapu Tibor.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.