Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ipari termelés 1,4 százalékkal nőtt 2013-ban az előző évhez képest – jelentette az előzetes adatok alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ipar kibocsátása tavaly decemberben 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index 4,4 százalékos növekedést jelez. Az előző hónaphoz, tavaly novemberhez képest 1,9 százalékkal csökkent a termelés a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított mutató szerint.
A 4,4 százalékos kiigazított, éves szintű index lassulást jelez a novemberi 6,2 százalékos növekedéshez képest. Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese szerint ezt elsősorban az energiaszektor lassuló termelése okozta decemberben. Szerinte a villamosenergia-iparban folyamatosan esik vissza a termelés, míg a gázszektorban a decemberi enyhe időjárás miatt kevesebb gáz fogyott, mint egy évvel korábban.
A szakember szerint a feldolgozóipar termelését továbbra is a járműipar húzza, ez az ágazat már az egynegyedét adja a teljes feldolgozóiparnak. A többi ágazatban messze nincs ekkora növekedés. A kiépült kapacitások tavaly a negyedik negyedévben beindultak, és az élénkülő külső és belső kereslet is támogatja a növekedést. Ráadásul tavaly decemberben az előző évvel ellentétben rendes műszakban dolgoztak a gyárak – közölték.
A 2013 decemberre vonatkozó részletes adatokat február 12-én teszi közzé a KSH.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.