Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nem fogadták el a magyar kormány ajánlatát az ISD Dunaferr Zrt. orosz tulajdonosait tömörítő Vnyesekonombank (VEB) képviselői a csütörtöki tárgyalásokon, miután Varga Mihály kérdésére, hogy eladnák-e a kohót, egyértelmű nemmel válaszoltak, konkrét vételi ajánlat így el sem hangzott – írta a Magyar Nemzet.
A lap pénteki számában Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke elmondta: az orosz fél egyértelművé tette, hogy Magyarországon Kelet-Közép-Európa legversenyképesebb vasgyárát szeretnék létrehozni. Ennek érdekében aláírták az első számú kohó felújításáról szóló szerződést.
Az elnök beszámolója szerint azt ígérték, hogy a gyáregység augusztus 20-ig elkészül.
Dorkota Lajos szerint ezzel megnyugodhatnak a dunaújvárosiak, hiszen, ha elkészül a kohó, akkor 3500 ember munkahelye marad meg. Megtudtuk, hogy már nincs szó a korábbi 1500 fős létszámleépítésről, a legutóbbi megállapodásban szereplő 400 főn felül újabb embereket nem küldenek el a vasműből – mondta az energiahivatal elnöke.
Hozzátette: látható, hogy az oroszok nem pénzben, hanem rendszerben gondolkodnak, a találkozón nagyon elszántak voltak abban a tekintetben, hogy újabb fejlesztésekkel növeljék a gyár színvonalát.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.