Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Csütörtök délelőtt ismét 313 forint közelébe ugrott az euró-árfolyama, a délutáni záráshoz közelítve azonban már nem volt nagyobb ingadozás az árfolyam piacon. A piacon attól tartanak, hogy jövő kedden a Magyar Nemzeti Bank tovább vágja az alapkamatot.
Csütörtök délelőtt fél óra alatt majdnem 4 forintot gyengült a forint az euróval szemben, 10 órakor már 313 közelében járt az árfolyam. Délutánra azonban már nem tapasztaltak nagyobb változást a piacon, a forint 311-312 között stabilizálódott.
Legutóbb január végén gyengült jelentős mértékben a forint, akkor 314 forint fölé meg az árfolyam. Ennek egyik oka, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve fokozatosan visszafogja monetáris gazdaságélénkítő programját, így egyre kevesebb a kockázatos eszközökbe fektethető pénz a piacon. Emiatt a feltörekvő piacok devizái, például a török líra, a dél-afrikai rand lejtőre kerültek. A másik sajátosabb ok az volt, hogy Matolcsy György ebben a piaci helyzetben azt üzente, a jegybank tovább vághatja az alapkamatot.
Csütörtökön is ez a félelem gyengítette a forintot. Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője szerint a csütörtöki ingadozás oka egyértelműen a jövő kedden várható jegybanki kamatcsökkentés volt. "Nagy forgalom nem volt ma, ezért a mai ingadozás nem tűnt jelentős gyengülésnek" - mondta.
A devizaüzletág vezető óvatos, 10 bázispontos kamatcsökkentésre számít, ugyanakkor úgy véli, ez lesz az utolsó vágás, ami azonban kétélű fegyvernek bizonyulhat. A piaci reakciót azonban befolyásolhatja, hogy pénteken milyen inflációs adatokat közöl az MNB. Kolba szerint ugyanis elképzelhető, hogy nem inflációs, hanem deflációs adatok jelennek meg pénteken.
Az elemzők többsége szintén arra számít, hogy a jegybank a jelenlegi 2,85 százalékos szintről további 10 bázisponttal csökkenti az alapkamatot jövő heti ülésén. A megkérdezett 22 nemzetközi elemző közül azonban néhányan úgy vélték, hogy hamarosan véget érhet az MNB 2012 óta tartó kamatcsökkentő ciklusa.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?