Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A vártnál nagyobb mértékben nőtt a német bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
A tavalyi év negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest ár-, szezonális- és naptári hatásoktól megtisztítva az első becslés alapján 0,4 százalékkal nőtt a német GDP. Elemzők 0,3 százalékos növekedést vártak.
A harmadik negyedévben 0,3 százalékkal bővült a GDP a második negyedévhez képest, a másodikban pedig 0,7 százalékkal az elsőhöz képest. Az első negyedévben a német GDP-növekedés stagnált. A negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 1,3 százalékkal nőtt a német GDP a harmadik negyedévi 1,1 százalékos növekedés után.
A 2013-as éves GDP-növekedés így összességében az első olvasatban 0,4 százalék lett, naptári hatásoktól megtisztítva pedig 0,5 százalék.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!