Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Orbán Viktor szerint azon kell dolgozni, hogy Törökországban és Magyarországon is legyen legalább egy nagy befektetés, egy "zászlóshajója" a másiknak.
Magyarország ma már egy versenyképes állam, amely az elmúlt években termelési központtá vált, a további célja pedig, hogy egy európai innovációs terület is legyen - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő hétfőn Budapesten, a III. Magyar-Török Üzleti Fórumon tartott beszédében. A tanácskozáson kormányközi megállapodást írtak alá Gül Baba türbéjének és környezetének felújításáról. A miniszterelnök megnyitójában úgy fogalmazott: Magyarország ma egy olyan Európai Unióban próbál sikeressé válni, amelynek az átlagos növekedése a következő években várhatóan lassabb lesz, mint a magyar gazdaság bővülése.
Magyarország mára egy versenyképes ország lett, a válságra ugyanis nem "istencsapásként", hanem az újratervezés, újjászervezés lehetőségeként tekintett, és ezért tudott európai termelési központtá válni, sőt a foglalkoztatottság növekedése is ennek köszönhető - mondta Orbán Viktor, aki kormánya újabb céljaként említette, hogy az ország egy európai innovációs terület is legyen. "Erre lehetőségünk van, de ehhez partnerek kellenek. Törökország Magyarország számára egy ilyen partner" - fűzte hozzá.
A török-magyar kapcsolatokról szólva a kormányfő közölte: a két ország közötti kereskedelmi forgalom "szebb számot" mutat, de a kölcsönös beruházások alacsonyak. Ezért a közeljövőben azon kell dolgozni, hogy mindkét országban legyen legalább egy nagy befektetése, egy "zászlóshajója" a másiknak - hangsúlyozta az Abdullah Gül török elnök részvételével tartott fórumon, amelyre több mint 500 török és magyar üzletember regisztrált.
Beszédében többször is kiemelte a Magyarország és Törökország közötti bizalmi kapcsolatot, majd Törökország politikai vezetését méltatta, mert az mer kitűzni célokat a saját népe elé. Példaként említette azt a Recep Tayyip Erdogan török kormányfő által említett célt, hogy országa 2023-ra a világ tíz legerősebb gazdasága közé kerüljön. "Ha ehhez a célhoz bátor gazdasági partnereket keresnek, akkor éppen jó helyre érkeztek" - zárta szavait Orbán Viktor.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar-török gazdasági együttműködés a dinamikus növekedés időszakát éli. Hangsúlyozta, hogy az eddigi török-magyar üzleti fórumokon született megállapodások 110 millió eurónyi új üzletet jelentettek. Kitért arra is, hogy az elmúlt év első 11 hónapjában 27 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom. Törökország mára Magyarország ötödik legfontosabb kereskedelmi partnere az Európai Unión kívüli országok sorában - tette hozzá az államtitkár.
A fórum elején kormányközi megállapodás született a Gül Baba türbéje és környezete rekonstrukciójában való együttműködésről Magyarország és Törökország között. A dokumentumot Semjén Zsolt, a kormányfő helyettese és Emrullah Isler török miniszterelnök-helyettes írta alá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.