Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az orosz központi bank csütörtökön ismét dolláreladással erősítette a folyamatosan gyengülő rubelt.
A rubel árfolyama az év eleje óta több mint 5 százalékkal gyengült részben amiatt, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed december óta fokozatosan zárja el pénzcsapját: december után januárban újabb 10 milliárd dollárral csökkentette gazdaságélénkítő célú eszközvásárlásait, amelyek volumene ezzel havi 65 milliárd dollárra csökkent. Gyengítette a rubelt a pénzügyminisztérium szerdai bejelentése is, miszerint a nyílt piacon napi 100 millió dollárt vásárol tartalékalapjának növelésére, május végéig mintegy 6 milliárd dollárt tervez beszerezni.
Az orosz központi bank az idén már huszonharmadszor, februárban tizedszer volt kénytelen beavatkozni dolláreladással a rubel védelme érdekében csütörtökön, mert a rubel tovább gyengült a dollárból és euróból álló devizakosárhoz képest. A jegybank csütörtökön azt közölte, hogy 5 kopejkával emelte a határértékeket, 34,85, illetve 41,85 rubelre a devizakosárhoz képest. A jegybank automatikusan legalább 5 kopejkával feljebb tolja az árfolyamsáv határértékeit, amint minimum 350 millió dollárt költ devizaeladásra a rubel védelmében.
Az orosz jegybank 7,82 milliárd dollárt és 586 millió eurót költött a rubel árfolyamának erősítésére csak januárban. Ez az összeg jóval felülmúlja a decemberben ugyanerre a célra fordított 3,57 milliárd dollárt és 326 millió eurót. Tavaly június végén változtattak hosszú idő után először az árfolyamsávon, 31,65-38,65 rubelről indulva. Novemberben hatszor, decemberben nyolcszor, januárban tizenháromszor került sor sáveltolásra
Csütörtökön a dollár-euró kosár egy egysége 41,89 rubelt ért, hétfőn még 41,06 rubelt.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.