Újra elfáradt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,74 pontos nyitás után mérséklődött szerdán kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 731,12 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 22,57 pontos, 0,13 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 21,83 ponttal alacsonyabb.

  • MTI MTI
Újra elfáradt a BUX

A részvénypiac forgalma fél háromig 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol 30 forinttal, 0,23 százalékkal 13 130 forintra erősödött, 899,4 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 1,20 százalékkal 4115 forintra csökkent, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,61 százalékkal 326 forintra esett, forgalma 390,7 millió forint volt.

A Richter árfolyama 45 forinttal, 1,17 százalékkal 3901 forintra nőtt, forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.