Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Az orosz központi banknak hétfőn is dolláreladással kellett erősítenie a folyamatosan gyengülő rubelt. Az orosz valuta árfolyama év eleje óta körülbelül 8,5 százalékkal gyengült, részben amiatt, hogy az amerikai szövetségi jegybankrendszer, a Fed december óta fokozatosan zárja el pénzcsapját: december után januárban újabb 10 milliárd dollárral csökkentette gazdaságélénkítő célú eszközvásárlását, amelynek volumene ezzel havi 65 milliárd dollárra csökkent.
Gyengíti a rubelt a pénzügyminisztériumnak az a két héttel ezelőtti bejelentése is, hogy a nyílt piacon napi 100 millió dollárt vásárol tartalékalapjának növelésére, és május végéig körülbelül 6 milliárd dollárt akarnak beszerezni.
A rubel árfolyamának lejtmenetéhez hozzájárul a krími válság, ami valamennyi feltörekvő ország devizáját gyengíti.
Az orosz központi bank idén már harmincadszor, márciusban először volt kénytelen beavatkozni dolláreladással a rubel védelmében hétfőn, mert a rubel tovább gyengült a dollárból és euróból álló devizakosárhoz képest.
A jegybank pénteken azt közölte, hogy az átlagos 5 kopejka helyett jelentősebben, 20 kopejkával emelte a határértékeket, 35,40 illetve 42,40 rubelre a devizakosárhoz képest. A jegybank automatikusan legalább 5 kopejkával feljebb tolja az árfolyamsáv határértékeit, amint minimum 350 millió dollárt költ devizaeladásra a rubel védelmében.
Az orosz jegybank 7,82 milliárd dollárt és 586 millió eurót költött a rubel árfolyamának erősítésére csak januárban. Ez az összeg jóval felülmúlja a decemberben ugyanerre a célra fordított 3,57 milliárd dollárt és 326 millió eurót.
Tavaly június végén változtattak hosszú idő után először az árfolyamsávon, 31,65-38,65 rubelről indulva. Novemberben hatszor, decemberben nyolcszor, januárban tizenháromszor, februárban tizenhatszor volt sáveltolás.
Hétfőn a dollár-euró kosár egy egysége 42,60 rubelt ért a pénteki 42,19 rubel után.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
A játékost 2021-ben egy Eb-meccsen újra kellett éleszteni.