Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Kis, egygépes chartercégként, de a Sólyom nem tett le arról, hogy elinduljon. Külföldi befektető egyelőre nincs, magyar pénzből finanszíroznák a légitársaság elindítását.
A korábbi nagyívű elképzelések elbuktak, abban a formában a Sólyom Hungarian Airwayst nem lehet megvalósítani. De új magyar befektetővel, egy új magyar légitársaságot el lehet indítani – mondta Lucsik János, a Sólyom Hungarian Airways Kft. új ügyvezetője egy ma délután rendezett szűkkörű sajtóbeszélgetésen a nol.hu tudósítása szerint. Lucsik elmondta, hogy a magyar embereknek és a magyar turizmusnak azonban szüksége van egy olyan kis chartercégre, amit ők most terveznek. Egy géppel, ad-hoc charterjáratokat kívánunk repülni – tette hozzá a cég ügyvezetője, aki korábbi nyilatkozatai szerint eddig 162 millióval finanszírozta a cég elindítását.
A Sólyom Airways korábbi kulcsfigurája, Vágó József mára nem tulajdonos és nem is ügyvezetője a vállalatnak. Lucsik János szerint a jövőben külső tanácsadóként számítanak Vágó József munkájára. Az egykor a közlekedési hatóság légügyi hivatalát vezető, korábban a nemzetbiztonsági szolgálatoknál dolgozó Vágó 2014. február 28-án lemondott, arról tájékoztatta a cég vezetőit, hogy egy kormányzati energiaprojekt vezetésére kapott megbízást. Lucsik május 31-ig vállalta az ügyvezetői feladatokat, addig a légijármű üzemeltetői engedély (AOC) megszerzését és a cég tartozásállományának csökkentését tűzte ki célul. Az ügyvezető-váltásra még az engedélyezést végző Nemzeti Közlekedési Hatóságnak is jóvá kell hagynia. Befektető eközben Lucsik szerint nincs, az ügyvezető ezzel magyarázta, hogy a cég visszavett terveiből.
A Nemzeti Közlekedési Hatósághoz leadott üzleti tervet a cég vezetése átdolgozza, így a hatóság által támasztott feltételrendszer is módosulhat, hiszen a tulajdonosoknak a cég hat havi működésére elegendő pénzügyi fedezetet kell bemutatniuk, aminek az összege jelentősen kisebb egy egygépes chartercég esetében, mint egy hatgépes, menetrend szerinti légitársaságnál. Az NKH egyébként az üzleti tervet a teljesíthetőség szerint is megvizsgálja, mielőtt kiadja a működési engedélyt.
Sikerült a fennálló tartozásállományt jelentősen csökkenteni – emelte ki Lucsik, és hozzátette, hogy a tavaly októberben 55-60 millió forint NAV-tartozásuk a negyedére csökkent, a céghez kapcsolódó, minősített beszállítói adatbázisba befizetett összegeket is elkezdték visszafizetni, az ezzel kapcsolatos kötelezettségeiket mintegy a felére csökkentették. A cég létszáma Lucsik elmondása szerint ma 53 fő, de azt nem tudta megmondani, hányan dolgoznak a gyakorlatban is, a régi vezetés ugyanis a dolgozók nagy részét fizetés nélküli szabadságra küldte. A repülőtéri irodáik költségét mindeközben három hónapra előre rendezték az ügyvezető elmondása szerint.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A szél konténereket kapott fel, amelyek átszakították a védelmi kerítést.