Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Kissé gyorsulhatott februárban az éves összevetésű magyarországi infláció, elsősorban a belépő bázishatások miatt, de továbbra is messze elmarad a 3 százalékos jegybanki inflációs céltól – jósolták a keddi adatismertetés előtt londoni pénzügyi elemzők.
Az MTI felmérésébe bevont citybeli házak felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai széles sávban mozgó, 0,2-0,6 százalék közötti előrejelzéseket adtak a tizenkét havi februári inflációra. Januárban nulla volt az éves összevetésű infláció Magyarországon. A februárra szóló előrejelzési sáv alsó szélén a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) prognózisa áll, 0,2 százalékkal. A ház elemzőinek várakozása szerint a magyarországi infláció az idén fokozatosan gyorsul ugyan, de egész évi átlagos üteme nem fogja meghaladni a 0,8 százalékot.
A sáv felső szélén a Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői állnak 0,6 százalékos februári tizenkét havi inflációs prognózisukkal. Előrejelzésükben kiemelték az utóbbi hetek gyors forintgyengülését, és azt jósolták, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) változatlan kamatcsökkentő alapállása miatt a forint egyelőre nem is fogja ledolgozni ezeket az árfolyamveszteségeket.
A Morgan Stanley bankcsoport londoni közgazdászai 0,5 százalékos éves inflációt várnak a múlt hónapról, és a fokozatosan belépő bázishatások miatt az éves összevetésű inflációs ütem folyamatos további gyorsulásával számolnak az év hátralévő részében. Prognózisuk szerint a tizenkét havi infláció 2014 végére meghaladja a 2 százalékot. A cég elemzői azt várják, hogy az MNB monetáris enyhítési ciklusa 2,50 százalékos alapkamat eléréséig folytatódik, de az idei év végén kamatemelés kezdődik, tekintettel a gazdasági növekedés és az infláció várható egyidejű gyorsulására.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének szakértői 0,4 százalékos tizenkét havi magyarországi inflációt várnak februárról, elsősorban a már belépő bázishatásoknak tulajdonítva a gyorsulást. A ház elemzői szerint ugyanakkor az utóbbi időszak forintgyengülése egyelőre csak mérsékelten szűrődhetett át az energiahordozókon kívüli termékcsoportok fogyasztói árába; ez a hatás jelenleg elsősorban a magasabb üzemanyagárakban mutatkozik meg.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői szerint az infláció a januári zéró százalékkal elérte a mélypontját, és februárban valószínűleg 0,3 százalékra gyorsult az éves ütem. A ház szakértői szerint a januárig tartó dezinflációs folyamatot egyidejűleg segítették a közműdíj-csökkentések és a kedvező bázishatások, ez utóbbiak azonban februártól már kiesnek a bázisból, emellett az élelmiszerárak is valószínűleg felhajtóerőt jelentettek a múlt havi éves inflációra.
A 4cast nevű pénzügyi-gazdasági elemzőcsoport szakértői 0,4 százalékos éves inflációt várnak a múlt hónapra, szintén elsősorban a negatívra forduló bázishatásokkal indokolva a gyorsulásról szóló előrejelzést. Hozzátették, hogy várakozásuk szerint az üzemanyagárak havi összevetésben 1,1 százalékkal növekedhettek februárban, bár ezt részben ellentételezhette a díjmentes készpénzfelvétel. Mindazonáltal egyelőre kérdéses, hogy a bankok milyen mértékben ellensúlyozzák ezt más díjak emelésével – hangsúlyozták a 4cast elemzői.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.