Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16 140,53 ponton nyitott pénteken, a csütörtöki záróértékéhez képest nem változott. A londoni FTSE-100 index 0,46 százalék, a frankfurti DAX-30 index 0,86 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,59 százalék veszteséggel kezdte a pénteki kereskedést.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a pénteki kereskedés nyitása előtt azt mondta: negatív a befektetői hangulat, várhatóan az Oroszországhoz, illetve Ukrajnához kötődő papírok tovább gyengülhetnek, példaként az OTP-t és a Richtert említette a szakember.
Napközben a nemzetközi piacok mozgása lesz majd hatással a magyarra, de az elemző szerint a vasárnapi krími népszavazás előtt marad a feszült hangulat a tőzsdéken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 202,60 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 16 140,53 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9 milliárd forint volt. A Mol 145 forinttal, 1,15 százalékkal 12 410 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 114 forinttal, 3,11 százalékkal 3555 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
Pénteken újra jelentős veszteséggel zártak a fontosabb ázsiai tőzsdék. A régió gyenge adatait a kínai gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalom és az ukrajnai helyzet magyarázza.
Tokióban a japán Nikkei-225 index 3,30 százalékos, 488,32 pontos csökkenéssel 14 327 ponton zárt. A Nikkei utoljára február elején gyengült ekkorát egy nap alatt, heti szinten 6,2 százalékot esett az index.
Szöulban a dél-koreai Kospi index 0,75 százalékkal, 14,48 ponttal csökkent, és 1919 ponton fejezte be a napot. Heti szinten 2,8 százalékot gyengült a Kospi, és jelenleg öthetes mélyponton van a dél-koreai tőzsde. Sydney-ben az ausztrál S&P/ASX-200 index 1,54 százalékos, 83,21 pontos gyengüléssel 5329 pontra esett vissza.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.