szerző:
MTI

Az NGM szerint a márciusi 0,1 százalékos inflációs adat régiós és historikus összehasonlításban is nagyon alacsony, és az elemzői várakozásoknál is kedvezőbb. Az elemzők szerint év végére kerülhet 2 százalék közelébe vagy fölé, de akkor is a 3 százalékos cél alatt marad a fogyasztói árindex.

Továbbra is a vártnál alacsonyabb az infláció Magyarországon, az MTI által megkérdezett elemzők szerint év végére kerülhet 2 százalék közelébe vagy fölé, de akkor is a 3 százalékos cél alatt marad a fogyasztói árindex. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a márciusi adat régiós és historikus összehasonlításban is nagyon alacsony, és az elemzői várakozásoknál is kedvezőbb.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint a fogyasztói árak márciusban 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, februárhoz képest pedig átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek. Az utóbbi egy évben a háztartási energia, a járműüzemanyagok, a ruházkodási cikkek, valamint a tartós fogyasztási cikkek ára csökkent, míg a dohányáruk és szolgáltatások drágultak. A szezonálisan kiigazított havi maginfláció márciusban 0,1 százalékra emelkedett az előző mínusz 0,1 százalékról, az éves maginfláció viszont  0,1 százalékponttal 2,7 százalékra csökkent.

Ismét meglepetést okozott, hogy a várakozások alatt maradt a márciusi áremelkedés üteme Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint, aki elmondta, éves alapon 0,3 százalékot vártak. Az alapinflációs folyamatok visszafogottságára utal az is, hogy a maginflációs mutató is csökkent - mondta.

Lassú, visszafogott emelkedéssel szerinte az év végére 2 százalék közelébe gyorsulhat a mutató, de így is jóval a 3 százalékos cél alatt marad. Hozzátette: éves átlagban az infláció nem fogja elérni az 1 százalékot sem, ezért várhatóan lefelé módosítják az Erste előrejelzését. Nyeste Orsolya szerint havi szinten az eltérés oka az lehetett, hogy a ruházati cikkek és a szolgáltatások drágulása visszafogottabb volt. Éves összevetésben csökkentek az élelmiszer- és a háztartási energia árai, ez utóbbiban jelentős a rezsicsökkentések hatása, de a benzin is olcsóbb lett.

"Komoly dezinfláció zajlott Magyarországon az elmúlt hónapokban, évben" - fogalmazott az elemző. A 2015-ös év szólhat a 3 százalékos jegybanki inflációs cél megközelítéséről, de sok minden függ az árfolyamtól, a növekedési kilátásoktól, és az importált infláció alakulásától is.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a vártnál alacsonyabb márciusi inflációs adat döntő részben az élelmiszerárak visszafogott emelkedésére vezethető vissza. A szakértő úgy véli, áprilisban még hasonlóan alacsony maradhat az infláció, elsősorban az újabb rezsicsökkentés hatására, majd nyár végéig enyhén emelkedhet a mutató, de még egy százalék alatt lesz. Az év végére viszont nagyobb ugrásra számít amiatt, hogy a tavalyi rezsicsökkentések hatása kikerül a bázisból, így az év utolsó hónapjaiban 2-3 százalék közé kerülhet a fogyasztói árindex. Jövőre 3 százalék körüli inflációra számít a Raiffeisen elemzője.

Török Zoltán az alacsony infláció, valamint a forint erősödése alapján jó esélyt lát arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank áprilisban további 10 bázisponttal csökkenti az alapkamatot. A kamatcsökkentésnek véleménye szerint leginkább a tőkepiaci hangulat számottevő romlása és ezzel összefüggésben a forint gyengülése szabhat gátat, az infláció pedig csak kisebb részben befolyásolja a monetáris tanács döntését. Hozzátette, hogy a kamatcsökkentési ciklusnak már közel a vége, de egyértelműen még nem jelenthető ki, hogy leáll. Az NGM közölte: a mérsékelt infláció a kedvező világpiaci élelmiszer és üzemanyag áraknak, valamint a gazdaságpolitika intézkedéseinek, az ingyenes készpénzfelvétel bevezetésének és a második rezsicsökkentésnek köszönhető.

Közölték: az alacsony infláció nem csak az egyszeri kormányzati intézkedések és a szerencsés külső hatások eredménye, a magyar gazdaságot is rendkívül mérsékelt árdinamika jellemzi. Ez a jövedelmek értékállóságának megőrzésével segíti a belső fogyasztás élénkülését és kiszámítható üzleti környezetet teremt a vállalkozások számára is. Kiemelik: hosszú távon kulcsfontosságú, hogy az inflációs várakozások is mérséklődtek, ami hozzájárul a tartós árstabilitáshoz. A belső kereslet élénkülésével, az egyszeri hatások megszűnésével az infláció várhatóan mérsékelten emelkedik, de jelentősen elmarad a jegybank 3 százalékos középtávú céljától.

A magyar inflációs adat a régióban is a legalacsonyabbak között van: Szlovákiában -0,1 százalék, Lengyelországban 0,7 százalék, Csehországban 0,3 százalék, Romániában 1,3 százalék, és alacsonyabb az euróövezetben mért 0,5 százalékos márciusi értéknél is - olvasható a tárca közleményében.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Jövőre lehet csak bejutni hasi ultrahangra egy 11. kerületi rendelőben

Jövőre lehet csak bejutni hasi ultrahangra egy 11. kerületi rendelőben

Rákkeltő hatóanyag miatt vontak ki savlekötőket a forgalomból

Rákkeltő hatóanyag miatt vontak ki savlekötőket a forgalomból

Gyorsabban, magasabbra, érdekesebben – így marad móka a futás

Gyorsabban, magasabbra, érdekesebben – így marad móka a futás

A Belügyminisztérium sem vizsgálódik a Microsoft-botrányban

A Belügyminisztérium sem vizsgálódik a Microsoft-botrányban

Miért nem volt elég a tabudöntés Netanjahunak?

Miért nem volt elég a tabudöntés Netanjahunak?

Üres terekkel is tudott sokat mondani – Rajk László építészöröksége

Üres terekkel is tudott sokat mondani – Rajk László építészöröksége