Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az LMP információi szerint a jövő héten Moszkvában folytatódnak az egyeztetések a paksi bővítésről és az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérkara titokban újabb megállapodásokat készít elő – közölte pénteken a párt társelnöke.
Szél Bernadett az LMP nevében felszólította a kormányt, hogy azonnal állítsanak le minden további egyeztetést, és az eddigi megállapodásokat hozzák nyilvánosságra. Vissza kell lépni a bővítéstől, hiszen körülötte továbbra is teljes a titkolózás, eközben pedig az Orbán-kormány partnere éppen katonákat vonultat fel az ukrán határon – jelentette ki.
Az LMP szerint az atomerőmű bővítése elhibázott gazdasági, energetikai és munkahely-teremtési okból is, de különösen aggasztó, hogy az Orbán-kormány úgy folytatja az egyeztetéseket az orosz partnerrel, hogy tudomást sem vesz az ukrajnai agresszió fejleményeiről – folytatja. Külön kiemeli, hogy a párt több beadvánnyal is a bírósághoz fordult, hogy ne lehessen az ország előtt tovább titokban tartani a megállapodás részleteit.
Oroszország éppen csapatokat küld az ukrán határra, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése pedig alig egy napja függesztette fel az ország szavazati jogát szankcióként a Krím elfoglalása miatt – emlékeztetett Szél Bernadett.
Az Orbán-kormánynak ebben a helyzetben sokkal inkább Magyarország függetlenségéért kellene dolgoznia, nem pedig azon, hogy minél szorosabbra fűzze a viszonyt az Európában fokozatosan elszigetelődő, az érdekeit erőszakkal is érvényesítő hatalommal – zárta közleményét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.