Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csak nálunk jóval magasabb életszínvonalat kínáló országokban vonnak el több adót és járulékot a bérekből, mint Magyarországon – olvasható ki az OECD listájából. A magyar állam a negyedik legtöbb terhet rakja a bérekre.
Magyarországnál jobban csak Belgiumban, Németországban és Ausztriában sarcolják meg jobban a béreket – derült ki az OECD napokban nyilvánosságra hozott listájából.
Belgiumban 1 egységnyi bérre 55,8 százaléknyi adó- és illetékteher jut, Németországban ez az arány 49,3, Ausztriában pedig 49,1 százalékos. Magyarországon 49 százalékot von el az állam a fizetésekből.
A legkevesebbet Chilében kell adózni a bérekből, ott mindössze 7 százalék az elvonás mértéke. Utána Új-Zéland és Mexikó követezik 16,9, illetve 19,2 százalékkal.
Régiónkban Csehországban, Szlovéniában és Szlovákiában raknak viszonylag nagy terhet, 41-42 százalékos adót és illetéket a munkabérekre. Lengyelország 35,6 százalékával már az átlag alatt van.
A családosokat tekintve jobb a helyzet Magyarországon – írta a 444.hu. 14,9 százalékkal kevesebbet vonnak el a családosoktól, amivel Magyarország a hatodik a listán. Luxemburgban nyílik a legnagyobbra az olló: ott a családosokon 22,7 százalékkal kevesebb teher van, mint az egyedülállókon.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.