Mától az ország összes állattartó telepén listát kell vezetni a ki- és belépő emberekről és autókról
A cél kiemelten a ragadós száj- és körömfájás továbbterjedésének megállítása.
A cél kiemelten a ragadós száj- és körömfájás továbbterjedésének megállítása.
Pam Bondi igazságügyi miniszter reméli, hogy ez már csütörtökön megtörténik, és a nevek mellett repülési naplókat és sok egyéb információt is kiadnak.
A lista persze szubjektív, a szerelemről pedig tudjuk, hogy nemcsak jó, hanem fáj, nemcsak szép, hanem olykor cafatokra tép, jó eséllyel elvakít, rosszabb esetben pedig egy időre megszállott, nyomorult idiótává változtat. Így aztán kedvenc szerelemről szóló számaink is széles érzelmi skálát fednek le, sőt akadnak köztük afféle antiszerelmes dalok is, amiket kár lett volna kihagyni. Ha ez a szívünk, hát röhögnünk kell, sőt köpni kell, de hiába csaltak meg Csengő Zolival, akkor is éljen a szerelem!
A túszok között egy amerikai–izraeli kettős állampolgár is van.
Korábban a megválasztott elnökök vállalták, hogy nyilvánosságra hozzák azoknak a nevét, akik adományokkal támogatják az elnöki ciklusuk megkezdését, ám ezt most Trump megtagadta.
A DK elnöke azt vette sorba, hogy a hangfelvételek alapján mi vagy ki az, amit Magyar „lesz.r”.
Magyarország ezek szerint nem folytat olyan politikát, amely „destruktív neoliberális ideológiai hozzáállást erőltet”.
Érdekes, hogy a lista szerint Tokió, a 2021-es ötkarikás játékok házigazdája, a 2022-es első helyről a 13. pozícióba csúszott vissza, így csak eggyel előzi Budapestet.
Lehet, hogy lesz következménye a tévés balhénak.
Úgy tűnik a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda idén még zsírosabb megrendeléseket adott B. kommunikációs cégeinek, akinek bemutatójában a 100 leggazdagabb magyar című kiadványban több a kipontozott rész, mint az érdemi szöveg.
Német, görög, horvát, lengyel, román és szlovák lista is lesz.
A lap információi szerint az új jelöltek közül jó helyet kap majd a listán Győrffy Balázs agrárkamarai elnök is.
Listák minden célra: a Google Térkép funkciójával tetszőlegesen lehet összegyűjteni a kiszemelt helyszíneket későbbi utazáshoz, vagy bármilyen más célra.
A neveket azért kellett nyilvánosságra hozni, mert az izraeli állampolgároknak törvényi lehetőségük van 24 órán belül megtámadni egy ilyen végzést.
A TIME a 2023-as találmányokat felvonultató 200-as listáján olyan termékek és szolgáltatások is helyet kaptak, amelyek időt és pénzt spórolnak, illetve növelik a munkavégzés hatékonyságát.
A TIME magazin év legjobb 200 találmányát soroló listáján a fényképezőgéptől kezdve a víztisztítón át az évtizedek alatt felturbózott avokádóig sok mindent megtalálni. Az egyik legfontosabb kategória a gyerekekkel, pontosabban a gyerekneveléssel kapcsolatos.
Hazánk egy helyezést rontva, idén a 38-adik helyre került a 134 országot felvonultató Globális tehetség-versenyképességi indexen. A tehetségek bevonzása és megtartása alapján összeállított rangsor élén, immár 10. éve Svájc áll, Szingapúr és az Egyesült Államok előtt.
Az idei évben is megszámlálhatatlanul sok kütyü került piacra. Az amerikai TIME magazin 200-as listáján ebből a kategóriából is összegyűjtötte a legfontosabbakat: 14 olyan készüléket, amelyekről mindenképpen érdemes megemlékezni.
Az amerikai TIME magazin idén is összeállította az év 200 legjobb találmányának listáját. A felsorolásból nem hiányozhatnak azok az innovációk sem, amelyek a szépségipart reformálják meg. Nézzük most az újdonságokat, melyekkel szebbé tehetők a mindennapok.
A Tisza Párt EP-listáján 11-en kaptak helyet, Magyar Péter nincs köztük. Később azonban a listát átírták, és az új változat szerint már Magyar a listavezető.