Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A magyar gazdaságról optimista képet festett a Magyar Nemzetnek Csaba László közgazdász, aki egy nullára leszorított államháztartási hiányt sem tart elérhetetlennek a jövőben. Szerinte a jegybanki kamatcsökkentésben elértük azt a pontot, ahol érdemes megállni.
"Akinek a halálhírét keltik, százhúsz évig fog élni" – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Csaba László közgazdász a magyar gazdaságról, hozzátéve: volt szó 350 forintos euróról is, de azért a mostani, 308-as árfolyamnak sem kell "túlzottan örülni".
A közgazdász szélsőséges véleménynek tartja a gazdasági összeomlás emlegetését. Szerinte az elmúlt négy év egyszeri gazdasági intézkedéseit lehet abból a szempontból kritizálni, hogy rontottak a kiszámíthatóságon, az olyan lépésekre, mint például a válságadók pedig hosszabb távon nem lehet építeni.
A hiánycél Csaba László szerint tartható, az idén nem kell kiigazító lépéseket tenni. A következő években azonban "feszesebb költségvetésekre lesz szükség". A kiadások terén a közgazdász lát tartalékokat, de nem az oktatás és az egészségügy területén, hanem az állami cégek gazdálkodásában.
"A bővülés szerkezete kedvező, minden lényeges mutató javul. Emelkednek a megrendelések, optimistábbak a bizalmi indexek, erősödik az építőipar, nő a kivitel, és a magánfogyasztás is lábra kapott. Ráadásul alacsony az infláció, és az árfolyam viszonylag stabil" - részletezte a Magyar Nemzetben a közgazdász, aki azt is hozzátette, hogy a magyar gazdasági növekedés meghaladja az uniós átlagét, ám az nem túl biztató, hogy Európa gazdasága nem elég dinamikusan növekszik.
Az államadósság elleni küzdelmben szerinte nagyobb gazdasági növekedés elérésével lehetne tartósabb és eredményesebb sikereket elérni. A nullára leszorított államháztartási hiányt sem tartja elérhetetlennek.
A jegybanki alapkamatról szólva azt mondta: ma már korlátozottabbnak látja a monetáris politika mozgásterét. "Miután Magyarország fizetőeszköze még nem az euró, nekünk nem az Európai Központi Bankkal kell versenyeznünk az alapkamat mérséklésében. Elértük azt a pontot, ahol érdemes megállni, mindent el lehet ugyanis túlozni, még a kedvező intézkedéseket is, amelyek eredménye könnyen a visszájára fordulhat" – jelentette ki.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.