Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Több pénzügyi szolgáltató már megkezdte a jogsértő banki díjemelésekkel sújtott fogyasztói kör számára az elvont pénzek visszatérítését – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
Több pénzügyi szolgáltatónál már megkezdődött azoknak az összegeknek a visszafizetése, amelyeket az érintett intézmények korábban jogszerűtlen díj- és költségemelésekkel vontak el a fogyasztóktól – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki közleményében. A közlemény megjegyzi, e jogsértések miatt március 13-án közzétett határozataiban hozott intézkedést a jegybank, amely a legtöbb szolgáltatónál nemcsak bírságot szabott ki, de elrendelte a visszafizetési kötelezettséget is. Az ennek kapcsán érintett fogyasztói kör és konkrét tranzakciók azonosítása, s ez alapján a visszafizetés lebonyolítása a hitelintézetek feladata.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) becslése szerint a határozatok kapcsán érintett pénzügyi szolgáltatóknak több százezer fogyasztó számára tízmilliárdos nagyságrendű összeget kell majd visszautalnia. Az MNB eddigi és további intézkedései során is maximálisan kihasználja a jogszabályokban biztosított fogyasztóvédelmi eszközöket a közlemény szerint, s minden esetben a feltárt jogsértésnek megfelelő – a korábbi évekhez képest gyakorta súlyosabb bírságokat is tartalmazó – szankciót alkalmaz. Mindezek nyomán a fogyasztók érezhetik, hogy erős, a pénzügyi fogyasztóvédelem mellett elkötelezett hatóság áll – áll a jegybank közleményében.
Az MNB több szervezet megkeresése alapján úgy döntött, hogy az érintett fogyasztói kör, a díjakra és költségekre vonatkozó tranzakciók pontos számítások alapján történő azonosítása érdekében a pénzügyi szervezeteknek eredetileg előírt 2014. április 30. helyett a felmerülő problémák elhárításáig, feladatok elvégzéséig, de legkésőbb 2014. május 31-ig kell visszafizetniük a fogyasztóktól jogszerűtlen díj- és költségemelésekkel elvont összegeket. E döntés nem érinti azokat a pénzügyi szervezeteket – a korábban visszafizetés teljesítésére kötelezett 33 pénzügyi szolgáltató mintegy negyedét –, amelyek bíróságon támadták meg a jegybanki határozatot, s valamennyien egyúttal kérték a törvényszéken a határozat teljesítésének felfüggesztését is. Esetükben a bíróság dönt a visszafizetés felfüggesztésének elutasításáról, vagy elrendeléséről – áll az MNB közleményében.
A közlemény leszögezi, hogy a bírósági eljárások kapcsán az MNB felkészült a perekre, meg van győződve arról, hogy – a fogyasztókat és a piac egészének biztonságos működését védő – határozatai ki fogják állni a bírósági eljárások próbáját is, s álláspontját következetesen képviseli majd a taláros testület előtt is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.