Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Dr. Végzet úgy nyilatkozott, hogy egy hitelbuborék felépülésének elején vagyunk. Még nem vagyunk egy összeomlás szélén, ám könnyen oda kerülhetünk.
Újfent erős nyilatkozatot tett a csak Dr. Végzetként emlegetett Nouriel Roubini amerikai közgazdász. Roubini szerint egy hitelbuborék felépülésének elején vagyunk. Még nem vagyunk egy összeomlás szélén, ám könnyen oda kerülhetünk – írja a MarketWatch. Roubini a Fox Business Networknek nyilatkozott.
Roubini szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed alacsonyan tartja a hitelezési kamatot, még akkor is, ha elmozdítja azt a nulla közeli szintről. Ez a lassú normalizációs folyamat nyitva hagyja a hitelezés "csapját", emellett segíti a gazdaságot. Ám kockázatos hitelezési gyakorlathoz is vezet Roubini szerint.
A közgazdász arra is figyelmeztetett, hogy ugyanazok azok a "kockázatos dolgok", melyek 2006-2007-ben jelen voltak, most ugyanolyan szinten megtalálhatóak a gazdaságban, ha nem még nagyobb mértékben. Egy hitelbuborék kialakulásának az elején vagyunk – emelte ki Roubini.
A közgazdász véleményét sokszor szokták komolyan venni, miután a 2007-2008-ban kirobbant amerikai ingatlanpiaci válság előtt arra figyelmeztetett, hogy óriásira duzzadt a hitelbuborék, és ebből még hatalmas zuhanás lehet.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.