Ezért is érdemes cangázni

Nemcsak Európában, hanem az Egyesült Államokban is egyre többen bicikliznek, és korántsem szabadidős célból, hanem már a munkahelyre is cangával járnak a dolgozók. A MarketWatch most összeszedte, hogy melyek azok a gazdasági előnyök, melyek a bringázásból származnak.

  • hvg.hu hvg.hu
Ezért is érdemes cangázni

Egyre többen bicikliznek az Egyesült Államokban is, már nemcsak szabadidőben tekernek az emberek, hanem sokszor a munkába is biciklivel mennek. A MarketWatch most összeszedte, hogy melyek azok a gazdasági előnyök, melyek miatt érdemes bringára szállni. Személyes, illetve össztársadalmi szinten is csupa jó dolog van a listán.

Kutatások szerint több száz dollárral lettek értékesebbek azok az amerikai ingatlanok, melyek elkülönített bicikliutak mellett helyezkednek el. A megkérdezett emberek fele pedig úgy válaszolt, hogy nagyon fontos számukra a bicikliút megléte annak eldöntésében, hogy hol is éljenek, vagyis a bicikliút melletti ingatlanok felértékelődnek.

A biciklizéssel meg lehet takarítani az üzemanyagköltséget is, az USA kormányzata szerint átlagban 6 ezer dollárt költenek az amerikaiak autójuk fenntartására évente. Emellett a biciklisek jót tesznek a helyi vállalkozásoknak is: New Yorkban például majdnem 50 százalékkal ugrott meg azon üzletek forgalma, amelyek mellett különösen védett bicikliutakat hoztak létre.

Biciklis szervezetek szerint a rendszeres tekerés ráadásul harmadával csökkenti a betegállomány gyakoriságát, az egészségügyi kiadások pedig 55 százalékkal csökkennek azok körében, akik bicikliznek. A közbringabérletek emellett sokkal olcsóbbak az Egyesült Államokban, mint a közösségi közlekedés tarifái: New Yorkban egy minden zónára érvényes havi bérlet 112 dollárba kerül, míg egy éves bérlet a helyi közbringarendszeren 95 dollárba. Ezért alkalmanként 45 percig lehet ingyen cangázni.

Az USA-ban mindemellett a munkáltatók adómentes juttatásként adhatják munkavállalóiknak a közbringabérletet, ezt ugyanakkor nem lehet kombinálni a közösségi közlekedésnél érvényes hasonló opcióval: vagy a bringát, vagy a buszos, metrós közlekedést lehet választani adómentes juttatásként.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.