Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Egyre több turista érkezik Magyarországra, de ők már inkább az online foglalást részesítik előnyben, így az utazásszervező irodák a hortobágyi túráikkal már nem profitálnak belőlük – írja keddi számában a Világgazdaság.
Erős ütemben növekszik a hazai turizmus, sok a külföldi vendég, de többségük egyénileg érkezik, nem szervezetten, így a beutaztatással foglalkozó utazási irodák egyelőre kevésbé profitálnak a fellendülésből – számol be róla a Világgazdaság.
A cikk szerint a mintegy 1200 hazai utazási iroda közül mintegy száz foglalkozik inkább be-, mint kiutaztatással. Kálmán István, a Magyar Beutaztatók Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: az online foglalás nagy konkurencia, illetve a Malév csődjével is nagy űr keletkezett. A szervezett utasok többsége ugyanis hagyományos légitársasággal szeret utazni, nem fapadossal.
A szervezetten érkező turista sokkal többet költ, mint az egyéni látogató. A budapesti városnézésen kívül ugyanis magyaros vacsora, hortobágyi tanyalátogatás vagy egy dunakanyari hajókirándulás is szerepel a programban – magyarázta Kálmán István. Egy puszta-túra fejenként például mintegy 20 ezer forintba kerül.
A KSH adatai szerint 2012-ben 727 ezren vették igénybe a szervezett beutaztatást, Németországból, Oroszországból, az Egyesült Államokból és Törökországból jöttek ily módon a legtöbben. A beutaztatás 2012-ben 31 milliárd forintot képviselt az utazásszervezők és -közvetítők 197 milliárd forintos nettó árbevételéből, míg a kiutaztatás 70 milliárd forintot – ismerteti az újság.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.