Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A szociális és családügyi államtitkárság adatai szerint az év első három hónapjában a legtöbben, 32,9 ezren az önkormányzatok által fenntartott intézményekben jutottak hozzá a 6000 és 17 200 forint közötti havi összeghez, nekik összesen egymilliárd forintot fizettek ki.
Az érintett 91 ezer ember közül eddig több mint 80 ezren részesültek csaknem 2,5 milliárd forint értékben a kormány által tavaly decemberben elfogadott szociális bérpótlékban – írta csütörtökön a Magyar Nemzet.
A lap ismerteti: a szociális és családügyi államtitkárság adatai szerint az év első három hónapjában a legtöbben, 32,9 ezren az önkormányzatok által fenntartott intézményekben jutottak hozzá a 6000 és 17 200 forint közötti havi összeghez, nekik összesen egymilliárd forintot fizettek ki.
A nem állami fenntartású intézményekben dolgozók közül több mint 24 ezren kaptak eddig bérpótlékot 772 millió forint értékben, míg a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 23 ezer munkavállalója 624,5 millió forintban részesült. Az ágazatban dolgozók először márciusban kapták kézhez emelt bérüket, januárig visszamenőleg.
A cikk szerint azok sem esnek el a nekik megítélt összegtől, akik még nem kapták meg a juttatást, mivel a fenntartónak hivatalból kötelessége igényelni munkavállalói számára a bérpótlékot.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tavaly decemberben jelentette be, hogy a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók 11,8 milliárd forint többletforrás biztosításával bérpótlékot kapnak 2014-től. A 73 ezer szakdolgozó és körülbelül 20 ezer technikai munkatárs bruttó bére így 5,4–11,4 százalékkal emelkedhet – emlékeztetett az újság.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?