Gyorsan ráhangolódott a kicsiny, döntően magyar tulajdonú EvoBank az Európai Unió minapi bejelentésére, ami szerint a közösség külügyminiszterei úgy döntöttek, fokozatosan felfüggesztenek egyes Iránnal szembeni gazdasági szankciókat. A pénzintézet kifejezetten iráni magánszemélyeknek és vállalkozásoknak szóló bankszámlacsomaggal lép piacra, amire a magyarországi bankok praxisában még nem volt példa. „Megragadjuk azt az üzleti lehetőséget, ami a barátságosabbá váló nemzetközi légkörből adódik. 10-11 ezer iráni állampolgár él itt, köztük 6-8 ezer diák, s mi elsősorban az utóbbiak mindennapi pénzügyi műveleteit intéznénk” – tájékoztatta a HVG-t a különös ajánlatról még a nyilvános bejelentés előtt a bank egyik, névtelenségbe burkolózó tisztviselője.

Az iráni ügyfeleket a megszokottnál alaposabban kell ellenőriznie a banknak, a velük folytatott tranzakciókat pedig kiemelten figyelheti a Magyar Nemzeti Bank és a rendvédelem. Iránnal szemben többféle nemzetközi gazdasági szankciórendszer is létezik, elsősorban az ország nukleáris politikájából fakadó terrorveszély miatt. Az Európai Unió tiltásai kötelezőek, míg az Egyesült Államok (úgynevezett OFAC-listás) és az ENSZ szankciói melegen ajánlottak a magyarországi bankok számára. A külföldi tulajdonú pénzintézetek általában anyabankjuk előírásait is követik, például a Budapest Bank vagy a Citibank az európainál szigorúbb USA-beli korlátozásokat – ők biztosan nem nyitnának számlát irániaknak. A szankciók egy része általános – bizonyos típusú üzleti kapcsolatokról szól –, de valamennyi említett szervezet közzétesz konkrét listákat is azoknak a magánszemélyeknek, vállalatoknak és szervezeteknek a nevével, amelyekkel a pénzintézeteknek tilos, illetve nem tanácsos üzleti kapcsolatot létesíteniük (e listák az MNB honlapján is olvashatók). Pénzügyi korlátozások nemcsak Iránnal, hanem számos más, a terrorizmus és a pénzmosás szempontjából kockázatos állammal (például Észak-Korea, Szomália, Szíria) szemben is élnek.
„Az EU szankciói széles körűek Iránnal szemben, az ottani bankok nem nyithatnak fiókot az unióban, és nem alapíthatnak vegyesvállalatot sem. Az unióbeli bankoknak sem lehet érdekeltségük Iránban, sőt kevés kivétellel pénzügyi transzfereket sem bonyolíthatnak le perzsa bankokkal. Mindezekből azonban nem következik az, hogy ne lehetne bankszámlát nyitni ottani illetőségű magán- vagy jogi személyeknek, akik nincsenek rajta a valamennyi pénzmozgás befagyasztását jelentő tiltólistán” – közölte a HVG érdeklődésére írásban az Európai Bizottság budapesti képviselete.

Körtvélyessy László, az Evobank elnök-vezérigazgatója és Mohammad Reza Morsedzadeh iráni nagykövet (k) kezet fog a bank sajtótájékoztatóján.
Fülöp Máté
„Általánosságban valóban nem tilos iráni ügyfél részére számlát nyitni Magyarországon” – nyugtatja meg az EvoBank akcióját furcsállókat Binder István, a bankszektor felügyeletét ellátó MNB szóvivője is. Hozzáteszi azonban, hogy még ha a leendő ügyfelek nem szerepelnek is az uniós tiltólistán, akkor is fokozottan át kell világítani őket a pénzmosás elleni törvény iránymutatásai alapján. Valamilyen szintű banki átvilágításon minden új ügyfélnek, a 3,6 millió forintnál nagyobb összegű ügyleti megbízást adóknak és azoknak is át kell esniük, akikkel kapcsolatosan pénzmosásra vagy terrorizmusra utaló „adat, tény vagy körülmény” kerül elő, illetve ha felmerül a gyanú, hogy korábban hamis adatot közöltek. A fokozott átvilágítás külföldiek esetében azt jelenti, hogy okmányaikról olyan másolatot kell készíteniük, amelynek hitelességét közjegyző vagy a magyar konzuli tisztviselő tanúsította. Ha a másolatot az azonosításra alkalmas okmányokat kiállító állam hitelesítette, akkor is szükség van a magyar konzuli tisztviselő „felülhitelesítésére”. A külföldi lakóhellyel bíró ügyfélnek nyilatkoznia kell arról is, hogy a hazájában nem minősül-e kiemelt közszereplőnek, mert ha igen, akkor az általa elhelyezett pénzeszközök forrását is meg kell jelölnie.
„Minden előírást betartunk, az általunk kínált számlacsomag éppen azért speciális, mert egy korábban diszkriminált csoportnak szól. Az EvoBanknak általában is az lesz a sajátossága, hogy a kisvállalkozói és a lakossági szektornak kínál pénzügyi és informatikai szempontból innovatív termékeket” – tette hozzá a HVG forrása. A találékonyságra szükség is lehet, mivel az irániak hazájukból nem juthatnak banki csatornákon keresztül pénzhez. „Elérkezett az idő a magyar–iráni kapcsolatok újjáélesztésére” – támasztotta alá az EvoBank akcióját egy, az eseményeket az unió egyik illetékes hivatalnokaként követő, korábbi magyarországi bankár. Egykor a két ország közötti külkereskedelem értéke évi 400 millió dollár körül volt, ma ennek csak körülbelül a huszada, de szakemberek szerint a forgalom ismét meglódulhat.