Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az Együtt-PM társelnöke blogján teljes egészében nyilvánosságra hozott egy 11 dokumentumból álló tanulmánycsomagot, amely a telephely vizsgálatát alapozza meg. Szerinte az iratok alátámasztják, hogy olyan kockázatok is felmerülnek, amelyeket eddig nem tártak a nyilvánosság elé a paksi bővítéssel kapcsolatban.
Az Együtt-PM szerint új kockázatokat is vizsgálni kell a paksi atomerőmű tervezett bővítésével összefüggésben. Jávor Benedek, a párt társelnöke és EP-képviselője hétfői sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy teljes egészében nyilvánosságra hozott blogján egy most kézhez kapott, 11 dokumentumból álló tanulmánycsomagot, amely a telephely vizsgálatát alapozza meg. Úgy fogalmazott: ezzel résnyivel kijjebb nyílt az ajtó, az iratok pedig alátámasztják, hogy olyan kockázatok is felmerülnek, amelyeket eddig nem tártak a nyilvánosság elé.
A politikus kifejtette: a dokumentumok a telephely engedélyezési eljárás folyamán elvégzendő vizsgálatokkal összefüggésben már látszik, hogy van néhány olyan terület, amire érdemes odafigyelni. Felidézte: korábban ő is felvetette, hogy a hűtővízellátás problémát okozhat, ha hat blokk működik párhuzamosan, vagy legalábbis elképzelhető, hogy a megfelelő ellátást csak egy dunai duzzasztómű létesítésével lehet csak biztosítani. Kiderült, hogy ezt a szempontot is vizsgálják - tette hozzá.
Jávor Benedek szerint ellentmondások vannak a dokumentumokban a földrengéskockázatok elemzése szempontjából, mert míg a magyar vizsgálat nem lát kockázatot a környék löszös talajában és nem javasol további vizsgálatokat, addig egy angol tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a löszös altalaj földrengés esetén olyan mechanikai változáson mehet keresztül, ami érdemi kockázatot jelenthet az erőmű számára, s ez részletesebb vizsgálatokat igényel.
Az Együtt-PM társelnöke arról is beszélt: úgy tűnik, mintha sok minden már előre el lenne döntve, mivel például a talajvizsgálati pontokat előre kijelölték ahelyett, hogy a vizsgálatok során kapott eredmények alapján állapítanák meg, hol kell részletesebb kutatást végezni, mintákat venni.
Kijelentette: pártja azon lesz, hogy minden dokumentum nyilvános legyen a beruházással összefüggésben, és ügyelni fognak arra, hogy a vizsgálatokat független szakértők ellenőrizzék és zárjanak ki minden potenciális kockázatot.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.