Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Várhatóan a jövő héten nyújt be egy módosító javaslatot az LMP, amellyel a párt szeretné felemelni az 1500 főnél kevesebb lakosú települések polgármestereinek javadalmazását – jelentette be Ikotity Istvánnal közösen tartott sajtótájékoztatóján Sallai R. Benedek, a párt politikusa.
A törvényi szabályozás alapján az ötszáz főnél kisebb települések vezetői a helyettes államtitkári illetmény húsz százalékára, vagyis kevesebb mint bruttó 150 ezer forintra, míg az 1500 főnél kisebb településeken a helyettes államtitkári illetmény negyven százalékára, vagyis bruttó 299 ezer forintra jogosultak.
Az LMP javaslata ezeknek a polgármestereknek a fizetését az államtitkári illetmény harminc, illetve ötven százalékára vagyis körülbelül bruttó 224 ezer és 374 ezer forintra emelné. A szabályozást úgy képzelik el, hogy a második, 50 százalékban megállapított illetmény ne csak az 1500, hanem a 2000 fős települések polgármestereire is vonatkozzon.
Ikotity István az előzményekről azt mondta, hogy a Fidesz ellenzékben még a kistelepülések védelmezőjeként tűnt fel, védte a vasútvonalakat, tiltakozott az iskolák és a kisposták bezárása ellen. Kormányra kerülve viszont a kistelepülések kárára változtatták meg a közigazgatási és az önkormányzati törvényeket – közölte.
A képviselő azt mondta, hogy az 500 fő alatti településeken a polgármesterek díjazása annyira lecsökkent, hogy az alkalmazottaik bérénél is kevesebb tiszteletdíjban részesülnek. A csökkentés következményeként előfordulhat, hogy a kistelepüléseken már nem is indulnak majd a polgármesteri posztokért – tette hozzá.
Sallai R. Benedek azt firtatta: lehet, hogy pont az volt a törvényalkotók célja, hogy minél kevesebb jelölt induljon a választáson? A képviselő szavai szerint ha a kormánypárt engedi, hogy a kistelepüléseknek ne legyenek kompetens vezetői, akkor hibázik. Ha viszont a Fidesz el akarja tántorítani a pályázókat és egy esetleges későbbi módosítással fogja felemelni a polgármesterek juttatásait, akkor azzal bűnt követ el – ismertette feltételezéseiket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.