Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az anyacég megcáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint felvásárolnák a Magyar Telekomot, és a tőzsdéről is kivezetnék. A cáfolat hatására gyengültek a cég papírjai.
Piaci pletykák szerint felvásárolja és kivezeti a német anyacég a tőzsdéről a Magyar Telekomot.
Claudia Nemat, a Deutsche Telekom igazgatósági tagja azt mondta, a cég elsőrsorban a nemrég megvett GTS Central Europe integrálását tervezi, más akvizícióra nem készül a régióban. Nemat ezzel cáfolta a Magyar Telekom felvásárlásáról szóló híreszteléseket – írta a pénteki Napi Gazdaság.
Részben a pletykák hatására egyébként emelkedett is a magyar leánycég részvényeinek árfolyama. A csütörtöki cáfolat hírére a Telekom papírjai mintegy 1 százalékkal gyengültek. A pletykákra az adott okot, hogy a T-Mobile USA eladása miatt a német anyacég rengeteg készpénzzel rendelkezett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.