Meggondolta magát a Jobbik? Mégsem szavazzák meg a hitelszerződést az oroszokkal

Duplájára nőtt az importáram részaránya Magyarországon, az erőművek egymás után zártak be, új kapacitások pedig nem épültek - ezért szavazza meg a Jobbik, bár "nem jó szívvel", a paksi bővítéshez szükséges hitelmegállapodást - mondta Volner János hétfő délután. Kisvártatva a párt közölte: inkább mégis tartózkodik a szavazáson.

  • MTI MTI
Meggondolta magát a Jobbik? Mégsem szavazzák meg a hitelszerződést az oroszokkal

A Jobbik álláspontja szerint az új blokkoknak minél előbb meg kell épülniük, ezért igennel szavaznak a hitelszerződésre, ugyanakkor saját javaslatukat előrébb mutatónak tartják - mondta Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese hétfőn. Meg fogják szavazni a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodást, de "nem jó szívvel" - fogalmazott. Ezt azzal indokolta, hogy mostanra duplájára nőtt az importáram részaránya Magyarországon, az erőművek egymás után zártak be, új kapacitások pedig nem épültek, ezért mielőbb szükség lenne azokra.

Kisvártatva azonban a Jobbik képviselőcsoportja közleményt adott ki, miszerint elutasítja a kormánypártok által készített finanszírozási konstrukciót a paksi bővítéssel összefüggésben, ezért a parlamenti szavazáson tartózkodni fog. A közlemény szerint a Jobbik egyetért az atomerőmű bővítésével, az erre irányuló kezdeményezést támogatja, a finanszírozási javaslatot azonban nem.

Volner egyébként indokoltnak nevezte egy olyan parlamenti bizottság felállítását is, amely felügyeli a beruházást és rendszeresen tájékozódik arról, hogyan jön össze a 40 százalékosra ígért magyar beszállítói hányad. Megjegyezte: az ország lakóinak látniuk kell, hogy ebből az óriási pénzmennyiségből tételesen mennyi kerül a vállalkozásokhoz, az ellenőrzésre pedig amiatt is szükség van, mert nem lehet, hogy Orbán Viktor miniszterelnök titokban, "konspirált körülmények között" állapodik meg az orosz féllel.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.