Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Közös beszerzések és értékesítések létrehozásával "agrár rezsicsökkentést" hirdet a Hangya Szövetkezeti Együttműködés. Szerintük áltagban a magyar agrártermelők 10 százalékkal mérsékelhetnék költségeiket közös beszerzéssel.
"Agrár rezsicsökkentést" hirdet a Hangya Szövetkezeti Együttműködés közös beszerzések és értékesítések létrehozásával - mondta Patay Vilmos, a Hangya Holding elnöke hétfőn, sajtótájékoztatón Budapesten. Elmondta: számításuk szerint áltagban a magyar agrártermelők 10 százalékkal mérsékelhetnék költségeiket közös beszerzéssel, illetve együttes értékesítéssel kedvezőbb árak érhetnének el a kereskedőknél, ezáltal mérsékelődne versenyhátrányuk társaikkal szembeni.
Patay Vilmos kifejtette: a magyar agrártermelők piaci érdekérvényesítő képessége erőteljesen lecsökkent, amelynek oka, hogy a tulajdonváltással párhuzamosan nem alakult ki az új tulajdonosi szerkezetnek megfelelő nemzeti érdekvédelmi szerveződés. Emiatt az elmúlt 23 évben drasztikusan csökkent a mezőgazdaság bruttó termékkibocsátása, a szervezetlenségből adódó alkupozíció hiánya miatt a hazai agrárszereplők hatékonysága és versenyképessége elmarad a legfontosabb versenytársakétól - mondta.
Szerinte nemzeti összefogás szükséges egy intézményesült szervező erőre alapozva, amely a méretkülönbségtől függetlenül érvényesíti a magyar gazdálkodók érdekeit a globális piaci viszonyok között. Kérdésre válaszolva Patay Vilmos elmondta, hogy rezsicsökkentés céllal hozták létre a Hangya-Coop Mezőgazdasági Holding Szövetkezetet még áprilisban, amely már akár most nyáron a gabonaértékesítésben részt vehet.
A Hangya Szövetkezetek Együttműködésének most az országban mintegy 200 szervezet a tagja. A tagszervezetek mintegy 11-12 ezer termelőt képviselnek. A Hangya tagszervezetei a múlt évben becslések szerint 100 milliárd forintot meghaladó árbevételt könyvelhettek el.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.