EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Tbb ízben megsértette az Iránnal, Szudánnal és Kubával szemben kirótt amerikai szankciókat a BNP Paribas francia bank, ezért majdnem 9 milliárd dollárt kell fizetnie, részlegesen ki kell vonulnia az amerikai piacról és 13 magas beosztású munkatársától is meg kell válnia.
Elismerte a BNP Paribas francia nagybank, hogy több ízben megsértette az Iránnal, Szudánnal és Kubával szemben kirótt amerikai szankciókat, és beleegyezett abba is, hogy emiatt 8,9 milliárd dolláros bírságot fizet – jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium hétfőn. A szóban forgó műveleteket a BNP New York-i irodáiban bonyolították le 2004 és 2012 között. A kirótt büntetés megfelel annak az összegnek, amelyről a bank beismerte, hogy az Egyesült Államokon át az említett országok állampolgárainak nevében utalta át.
Eric Holder igazságügyi miniszter hangoztatta, hogy a szankciós politika az amerikai nemzetbiztonsági érdekek védelmezésének fontos eszköze, de csak akkor működik, ha mindenki tartja is hozzá magát. Ahhoz, hogy a szankciók hatékonyak legyenek, a megszegőket szigorúan meg kell büntetni – tette hozzá. Ekkora összeggel az Egyesült Államokban még sohasem büntettek külföldi bankot.
A francia bankfelügyelet a washingtoni bejelentés után azt közölte, hogy a BNP Paribas képes feldolgozni a nagyságrendileg már korábban előre jelzett bírság okozta veszteségeket.
Amikor kiszivárgott, hogy a BNP-re óriási összegű bírság vár a szankciók megsértése miatt, Francois Hollande francia elnök személyesen próbált eljárni Barack Obama amerikai elnöknél a bank érdekében, de azt a választ kapta, hogy a Fehér Háznak nincs ráhatása a független igazságszolgáltatásra.
A bírság mellett a BNP-nek ideiglenesen és részlegesen ki kell vonulnia az amerikai piacról. Így például a dollárban jegyzett olaj- és gázkereskedelemben jövőre nem vehet részt. A banknak 13 magas beosztású munkatársától is meg kell válnia.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.