Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A 3-as metró rekonstrukciójára kiírt tenderen vesztes konzorcium francia tagjának anyaországi adóigazolására kíváncsi a Miniszterelnökség, ezért hiába van tendergyőztes, Budapest hetek óta arra vár, hogy ez meglegyen – írja az Index. A fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárság szerint a BKK döntött úgy, hogy vár a hiánypótlásra és addig nem hirdet eredményt.
A 3-as metró rekonstrukciójára kiírt tender győztese a Főmterv, erről már július 2-án döntés született, az eredményt azonban nem lehet kihirdetni, mert a Miniszterelnökség a vesztes konzorcium francia tagjának anyaországi adóigazolására kíváncsi – írja az Index.
A Főmterv 1,835 milliárd forintért végzi a tervezést, ha majd elkezdheti, egyelőre lassan egy hónapja folyik a várakozás.
A másik induló, a Systra – MHV-Cosinus ennél drágább ajánlatot tett, utóbbi franciaországi adóhatóság által kiállított közhiteles „nullás” adóigazolására fáj a Miniszterelnökség foga. Ez az eljáráshoz ugyan valóban szükséges, de az, hogy az eljárás lezárta után a vesztes cégtől követelik, az egyes vélemények szerint "enyhén szólva túlzó bürokratizmus" – írja a lap.
A BKK a lappal azt közölte: a hiánypótlások teljesítését követően a Miniszterelnökség a lefolytatott közbeszerzési eljárás szabályosságáról tanúsítványt állít ki, ennek birtokában köthető meg a nyertes tervezővel a vállalkozási szerződés. Erre várhatóan augusztus elején kerül sor, a tervezés ezt követően indulhat meg. A Miniszterelnökség pedig igyekezett biztosítani mindenkit arról, hogy a kormány elkötelezett a 3-as metró felújítása mellett, ezért döntött arról, hogy a beruházáshoz bankgaranciát biztosít a főváros részére. A részletekről már a szerdai kormányülésen tárgyal a kabinet.
A fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárságon azt is közölték: július 15-én javaslatot tettek a BKK-nak, hogy válasszanak: kérjenek a franciáktól hiánypótlást, vagy ha nem tartják szükségesnek azt, hirdessenek eredményt, mindkét lépést elfogadják. A BKK maga döntött a hiánypótlás kérése mellett.
A BKK és a BKV Tarlós István főpolgármestert idézve nemrég azt közölte: ha a következő egy-két év alatt nem sikerül pénzt szerezni a 3-as metró felújítására, akkor le kell állítani a forgalmat a vonalon, az ugyanis néhány éven belül életveszélyessé válhat. A metróvonalon szinte minden héten történik valami, általában füstölni kezdenek a berendezések, gyakori a leállás.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.